Mednyánszky Szentesen

 

 

A szentesi Koszta József Múzeumban 2006. április 7-én nyílt meg a "Mednyánszky a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteményéből" című tárlat.

A kiállítás megnyitóján Stefan Dano, a Szlovák Köztársaság békéscsabai főkonzulja előbb anyanyelvén szólt a közönséghez, majd a legtökéletesebb magyarsággal köszöntötte a jelenlévőket. Nagyon nagy tapsot kapott, annyi bizonyos. A főkonzul a mesternek nemcsak a művészetét méltatta, hanem az emberi erényeit is kiemelte. Mednyánszky a mi művészünk is – mondta a főkonzul. Azt már a múzeum igazgatója, Szabó János József tette hozzá: a művészet összeköti a különböző nemzeteket.

 

28 műalkotás, húsz olajfestmény és nyolc grafika került bemutatásra. A tárlat anyaga izgalmas keresztmetszete Mednyánszky századforduló előtti munkásságának. Tájképfestészetének erényeivel éppúgy szembesülhetnek a látogatók, mint emberábrázolásának és portréinak karakteres voltával. A kiállított alkotások többsége a festő szülőföldjén, nagyőri tartózkodása idején született.

A kisebb méretű vázlatok, rajzok mellett láthatóak nagyobb méretű festmények is, mint például az 1880-as évek első felében készült Szerencsétlenség című mű. Az egyik legérdekesebb darab az Alkony. A kép egy amerikai aukción, mint ismeretlen mester alkotása került kalapács alá, de vásárlója felismerte, hogy Mednyánszky festményéről van szó, a későbbiekben került a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteményébe.

 

 

 

  A bemutatott képek értékét is növeli, hogy sokszor a szerencsének és a véletlennek köszönhető, hogy egy-egy Mednyánszky-mű megmaradt. A művész elkészült festményeihez ugyanis nem ragaszkodott, sokat már az alkotás helyszínén elajándékozott. Mindezidáig sem sikerült például kideríteni, hogy mi lett a Párizsban vagy Barbizonban készült munkáival.

Mednyánszky László festőművész kiállítása nyitva:

Kedd          9-13-ig

Szerda      13-17-ig

Csütörtök   9-13-ig

Péntek        9-13-ig

Szombat és vasárnap 13-17-ig

 

 

Szentes, 2006. 04. 11.

.