Harmadikból még lehet első!

Nem lehet hibázni a hátralévő meccseken!

 

 

 

2006. április 20-án izgalmas és kiélezett meccsen a szegedi Első Beton örülhetett a futsal NB I megyei rangadóján, amelyen 3–2-re nyert Szentesen a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. A két csapat fej-fej mellett haladt, de a végjáték a Betonnak kedvezett. A rengeteg helyzetkihagyás megbosszulta magát, így búcsút inthettünk a pontoknak.

 

2006. április 24-én a Legrand-Szentes a bajnokság sereghajtóját a Siklóst fogadta, és szinte mindenki elkönyvelte a bajnoki pontokat. A Siklós csapata viszont nem adta magát könnyen, sőt sehogy sem. Gyors kontrákkal 3–5 arányában nyertek így búcsút mondhattunk a második bajnoki helynek.

Harmadik helyen zárta a Szentes az alapszakaszt, és így idegenben kezdi az elődöntőt a futsal NB I-ben a Legrand.

 

 

 

A Legrand-Szentesre erőltetett menet vár a továbbiakban. Az elődöntőben az Aramis következik, ha kell, két meccset idegenben játszik a csapat. Aztán ha döntőbe jut, akár öt találkozóig is elhúzódhat a párharc. A felsőházi rájátszás programja, elődöntő, 1. mérkőzés, május 1., hétfő (Budakalász): Aramis–Legrand-Szentes. 2. mérkőzés, május 4. (csütörtök), 19.30: Legrand-Szentes–Aramis (Szentes). 3. mérkőzés (ha kell), május 8.: Aramis–Legrand-Szentes. A három győztes meccsig tartó döntő meccs időpontjai: május 15., 22., 25., 29., június 1.

Szentes, 2006. 04. 27.

.