Petőfis farsang

 

A Petőfi Sándor Általános Iskola farsangi idényének nyitó rendezvénye az alsó tagozatosok és az óvodások közös mulatsága volt. Az önfeledt játékot mindkét „korosztály” élvezte. Az óvó nénik örömmel nézték az egykori óvodásaik fejlődését, szereplését, míg a nagycsoportos gyerekek arca már az iskola utáni vágyakozást tükrözte. A délelőtt jó hangulata bizony perceknek tűnt mindkét korosztály számára.

 

 

 

 

Az 1. osztályosok farsangja

Ezekben a napokban az alsó tagozatos gyerekek osztálykeretben is farsangi mulatságot rendeztek, ahová még a szülők is meghívást kaptak. A legkisebbeknél bizony alig fértek be a vendégek a mulatság helyszínére. A tanteremből alkalmi bálteremmé vált helyiségben önfeledt vidám mókázás és játék folyt.

 

 

 

 

A 3. osztályosok farsangja

A „nagyobbak” már szülői felügyelet nélkül mulattak. Garfield, Popej, a gyufaáruslány, a bohóc és társaik biztosították a délutáni szuper hangulatot.

 

 

 

 

A 4. osztályosok farsangja

Ők lassan már felső tagozatos lesznek, s bizony már „komoly” előadásnak tapsolhattak a szülők. A „tátikák” világa érdekes, s míg a szigorú zsűri az értékelésen törte a fejét, addig a riporterek tréfás kérdéseket tettek fel a sztároknak.

 

 

 

 

Felső tagozatos farsang a tornateremben

Az igazi „buli” a felső tagozatos „nagyoké” volt. Még néhány évvel ezelőtt ők is csak áhítoztak arra, hogy beléphessenek a diszkó világába, de most mindez valóra válhatott. A 8. osztályosok nyitótánca után elkezdődött a vidám szórakozás. S aki pihenni, vagy enni, inni akart, az is talált lehetőséget, hiszen a büfében a szülők finom falatokkal, üdítőkkel kínálták az elfáradt táncosokat.

 

 

 

 

Február 23-án a Petőfi Sándor Általános Iskolában közös zenés-énekes, játékos délelőttön vettek részt a az alsó tagozatos kisdiákok és a meghívott óvodások. Az iskolába járó zenész gyerekek közreműködésével az ovisok többféle fúvós, pengetős és vonós hangszerrel ismerkedhettek meg. A hangszerek bemutatóját a legkedvesebb dallamok közös éneklése tette még örömtelibbé.

 

 

 

Közös alsó tagozatos farsang a tornateremben

Péntek délelőtt az iskola alsó tagozatos tanulói egy vidám farsangi kavalkádon vehettek részt, melyen volt „tátika”, játékos sorverseny és a mulatság végén közös tánc is. A fergeteges hangulatot fokozták a változatos, színpompás jelmezek.

 

 

 

A farsangi mulatságok további képei:








































































































































Húzd az egér nyilát a képekre!








































































































































Húzd az egér nyilát a képekre!








































































































































Húzd az egér nyilát a képekre!

Szentes, 2006. 03. 01.

 

 

.