Ahhoz, hogy az ünnep, ünnep legyen

Tanácsok az adventi koszorúk-, csokrok, a karácsonyfák és a pirotechnikai (tűzijáték) termékek alkalmazásával kapcsolatban

 

 

 

Az advent, illetve a karácsonyi ünnepek és Szilveszter közeledtével célszerű felhívnunk a figyelmet az ekkor jellemző, de megelőzhető veszélyekre is.

 

1./ Az éghető anyagú adventi koszorút, csokrot (a továbbiakban: koszorú) mindig helyezzük nem éghető, hőszigetelő alátétre!

2./ A gyertyák, mécsesek csak nem éghető tartóban legyenek elhelyezve és rögzítve a koszorún, csokron!

3./ A gyertyákat, mécseseket ne tegyük közvetlenül a koszorú éghető anyagú részei (fenyőlevél, moha, fagyöngy, stb.) mellé, ott ne gyújtsuk meg!

4./ A gyertyákat, mécseseket csak felnőtt gyújthatja meg!

5./ A gyermekeket ne hagyjuk felügyelet nélkül a koszorú környezetében!

6./ Mindennemű gyújtóeszközt (öngyújtót, gyufát) tartsunk elzárva, gyermekek által el nem érhető helyen!

7./ A koszorút ne használjuk az ablakban a függöny(ök)-, továbbá egyéb éghető anyagok közelében!

8./ Az égő gyertyát, mécsest tartalmazó koszorút ne tegyük huzatos helyre, azt ne vigyük egyik helyről a másikra (ne mozgassuk)!

9./ A gyertya, mécses égésekor ügyeljünk arra, hogy a kanóc soha ne legyen túl hosszú (időszakonként rövidíteni szükséges).

10./ A gyertyát, mécsest soha ne hagyjuk teljesen leégni, a kanócot eldőlni!

11./ Az égő gyertya, mécses oltására mindig tartsunk a közelben megfelelő eszközt!

12./ Az éghető anyagú koszorút minden hőforrástól tartsuk megfelelő távolságban!

 

 

 

KARÁCSONYFÁNK LEGYEN SZÉP ÉS BIZTONSÁGOS

 

1./ Lehetőség szerint élő (edényben-gyökeresen) fenyőfát vásároljunk (béreljünk)!

2./ Vágott fenyő esetében – amennyiben mód van rá – alkalmazzunk „vizes” tartót (talpat) a fa nedvességtartalmának pótlására!

3./ Műfenyő esetén – lehetőleg – válasszuk a „tűzálló (lángálló)” kivitelűt!

4./ Gondoskodjunk a fenyőfa (karácsonyfa) stabilitásának – feldőlés elleni védelmének – megoldásáról (megfelelően „terpesztett” nehéz talp és/vagy kirögzítés)!

5./ A fenyőfát (karácsonyfát) minden esetben hőforrástól távoli (legalább 1 m) helyen állítsuk fel!

6./ Elsősorban nem éghető anyagú dekorációs elemeket használjunk a fa díszítésére!

7./ Csak megfelelő műszaki állapotú, minőségi tanúsítvánnyal rendelkező izzósort és/vagy elektromos díszítőelemeket vásároljunk és használjunk!

8./ Az izzósort (és az elektromos díszeket) a fán úgy kell elhelyezni és rögzíteni, hogy sem a levelekhez, sem a vezeték(ek)hez, sem pedig az éghető díszekhez ne érhessenek hozzá!

9./ A fára gyertyá(ka)t, csillagszóró(ka)t kizárólag díszítésként helyezzünk fel, azokat ott ne gyújtsuk meg!

10./ Az izzósor és/vagy az elektromos díszek működésekor gyermekek a helyiségben csak felügyelet mellett tartózkodjanak!

11./ Gyermekek az elektromos díszítőelemeket és/vagy az égősort nem működtethetik, még felügyelet mellett sem!

12./ Az elektromos kapcsolókat és csatlakozókat úgy kell elhelyezni és rögzíteni, hogy azokhoz a gyermekek sem szándékosan, sem pedig véletlenül se férhessenek hozzá!

13./ Égőcsere, vagy áthelyezés alkalmával minden esetben válasszuk le az izzósort (vagy az elektromos díszt) a villamos hálózatról!

14./ A korábban már üzemeltetett izzósort és/vagy elektromos díszítő elemeket a felhelyezés előtt át kell vizsgálni, ismételten tanulmányozni a használati utasítást és a gyártói előírásoknak megfelelően szükséges a szerelést elvégezni!

15./ Az égősor és a villamos díszek elektromos táplálásához legfeljebb 1 db, világító kapcsolóval ellátott, gyárilag szerelt hosszabbító elosztó használható, amelyen a nem használt csatlakozóhelyeket „vakdugóval” kell lezárni a véletlen érinthetőség ellen!

16./ Lefekvés és/vagy a lakásból való eltávozás előtt az izzósort és az elektromos díszeket a hálózatról le kell választani (legbiztonságosabb a villásdugónak a dugaszoló aljzatból való eltávolítása, illetve a hosszabbító fali csatlakozótól történő elválasztása)!

17./ A villamos leválasztás akadálymentességét folyamatosan kell biztosítani!

18./ A karácsonyfa közelében mindig legyen készenlétben olyan eszköz, felszerelés, amellyel az esetlegesen keletkező tűz, annak kezdeti szakaszában nagy biztonsággal eloltható és a mentés, menekülés biztosítható!

  

 

 

SZILVESZTERI JÓTANÁCSOK

A PIROTECHNIKAI /TŰZIJÁTÉK/ TERMÉKEK SZÓRAKOZTATÓ, EGYBEN BIZTONSÁGOS HASZNÁLATÁHOZ

  

A jelenleg érvényben lévő jogszabályi előírások szerint:

A játékos (I-es pirotechnikai osztályba tartozó) tűzijáték termékek egész évben, a kis (II-es pirotechnikai osztályba tartozó) tűzijáték termékek meghatározott időtartamban, meghatározott feltételek betartása mellett, meghatározott személyi körben vásárolhatók meg és használhatók fel (működtethetők el).

 

A betartandó, főbb előírásokat – összefoglaló jelleggel – az alábbiakban rögzítettük:

1./ Pirotechnikai (tűzijáték) terméke(ke)t csak engedéllyel rendelkező üzlet(ek)ben szabad vásárolni. Az üzlet(e)ken ezt felirat és/vagy piktogram jelzi.

2./ Vásárláskor mindegyik típusú és/vagy méretű termékhez használati utasítás-t kell kérni és kapni!

3./ A játékos (I.-es pirotechnikai osztály) pirotechnikai termékek egy része csak a szabadban működtethető el, amit a használati utasításnak tartalmaznia kell!

4./ A használati utasításon ellenőrizni kell a vásárolt termék felhasználhatósági (szavatossági) időpontjának feltüntetését (rögzítését) is!

5./ A termékeket kézben tartva elműködtetni – még egyesével is – TILOS! Kézben tartani a terméket csak az indítás időtartamára szabad, majd biztonságos helyre kell eldobni. A használati utasításnak ezt tartalmaznia kell!

6./ A rögzített termékek indítását követően azonnal biztonságos (kb.: 5-10 m) távolságra kell távozni!

7./ A termékek indítása előtt meg kell győződni arról, hogy az elműködtetés közvetlen környezetében személyek nem tartózkodnak, éghető anyagok, nyitott ajtók, ablakok nincsenek.

8./ A termékeket megbontani, szétszerelni TILOS!

9./ A használati utasításban foglaltakat a szállítás és felhasználás alkalmával maradéktalanul be kell tartani!

LEJÁRT szavatosságú terméket NE vásároljon, NE tároljon és NE használjon (működtessen)!

 

 

 

A pirotechnikai termékek felhasználásához szükséges egyéb,
betartandó, vonatkozó szabályok:

a./ A játékos pirotechnikai termékeket a 14. életévüket betöltött személyek egész évben, külön engedély nélkül is megvásárolhatják és a használati utasításban foglaltak szerint felhasználhatják.

b./ Tűzgyújtási tilalom időszakában a védett természeti területeken még a játékos termékek sem működtethetők el!

c./ A 14. életévüket be nem töltött személyek nem vásárolhatnak és nagykorú személy felügyelete nélkül nem működtethetnek el még játékos terméket sem!

d./ A sérült, használatkor el nem működött terméket a vásárlás helyére vissza kell vinni és vissza kell adni (a számlát meg kell őrizni!)! Ez a játékos termékekre egész évben kötelező!

e./ Kis tűzijáték terméke(ke)t (II.-es pirotechnikai osztály) csak nagykorú személy vásárolhat december 28.-a és 31.-e között, amit kizárólag – a használati utasításnak megfelelő módon – december 31.-én 18.00 órától, január 01-jén 06.00 óráig használhat fel.

f./ A fel nem használt, a hibás, illetve a lejárt szavatosságú kis pirotechnikai termékeket a felhasználhatósági határidőt követő öt napon belül a vásárlás helyére vissza kell szállítani és le kell adni.

g./ A kis tűzijáték termékekre (szinte mindegyikre) jellemző, hogy általában csak a szabadban működtethetők el. Ennek megfelelően kiemelt figyelmet kell fordítani a környezet és az ott tartózkodó személyek, ott lévő javak védelmére!

 

Ha mégis bajba kerülnének, veszélyt vagy veszélyhelyzetet érzékelnek, hívják a tűzoltóságot, a tűzoltókra a nap 24 órájában számíthatnak.

 Hívószámunk

105

63/561-041

 

Tűz- és balesetmentes kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag békés, boldog új esztendőt kíván a szentesi tűzoltóság állománya nevében:

 

Kajtár István tü. alez. tűzoltóparancsnok

 

.