II. Hídépítő bál Szentesen

 

2006. november 10-én tartotta a szentesi műszaki dandár hídépítő zászlóalja bálját, melyre a szentesi önkormányzat támogatásaként exkluzív környezetben, a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban került sor.

 

 

 

A fennállásának 6. évfordulóját ünneplő zászlóalj katonáit és hozzátartozóikat, valamint a meghívott vendégeket Nyers József mérnök alezredes zászlóaljparancsnok köszöntötte, jó szórakozást kívánva az est minden résztvevőjének. A Szirbik Imre polgármester és Szabó István mérnök ezredes, megbízott parancsnok védnöksége alatt rendezett bálon megjelent Elek város polgármestere Pluhár László is, mely település képviselőtestülete a katasztrófavédelemben tanúsított helytállásáért 2003-ban zászlót adományozott a zászlóaljnak.

 

 

 

Az est folyamán a Honvéd Együttes művészei – Sebők Mónika és Tarján Pál – a helyi Szilver Tánccsoport, valamint a tatai Pepper Gang Zenekar szórakoztatta a mintegy kétszáz fős vendégsereget.

 

 

 

A tombola eladásából befolyt 25 ezer forintot a résztvevők – jótékony célra – a szentesi Dr. Bugyi István Kórház gyermekosztálya eszközbeszerzéséhez ajánlották fel.

Szentes, 2006. 11. 14.

.