"Szállj ki és mozogj!" címmel egész délutános rendezvényt szerveztek 2006. szeptember 29-én az Ifjúsági Ház mellett található szabadterületen "a gödörben".

A rendezvény megrendezésére az adott alkalmat, hogy előtte való napokban átadták a Szentes - Csongrád közti kerékpárutat.

 

 

 

Változatos programokkal készültek a "két kerék" rajongóinak, így mountai bike versenyen mérhették össze láberejüket az önként jelentkezők. Több kategóriába indult és más-más útvonalon vezetett a kijelölt pálya, amit a felnőtteknek 35 percükbe tellett végigkerekezni.

 

 

 

Amíg zajlott a verseny, addig triál, BMX bemutatót tekinthettünk meg a parkban. A fiatalok megtalálhatták számításukat (na azért nem minden extrémsport rajongó), így graffiti falakra festhettek, és akár toronyra is mászhattak.

 

 








































































































































Húzd az egér nyilát a képekre!

 

 

 

A fenti képen látható produkciót azért senkinek sem ajánljuk, mert hosszú évek gyakorlása áll mögötte, így sikerült 18 embert átugratnia a "Zsivány"-nak. Eddigi rekordja ebben a produkcióban 27 ember volt, de sajnos a hely nem tette lehetővé, hogy nagyobb sebességet érjen el a hosszabb ugráshoz. 

 

 

 

Az est folyamán három koncerten szórakozhattunk a Gödörben. Elsőként a Cultgarde együttes lépett a színpadra, majd őt követte Sub Bass Monster. A Road koncert előtt tűzzsonglőrök pörgették a lángokat.

Sajnos hiába a jó szlogen - "Szállj ki és mozogj!" - sajnos főként fiatalok voltak a gödörben, mert hiába a felhívás (lásd autómentes nap) mi szentesiek sajnos olyanok vagyunk, hogy ahova nem tudunk autóval menni oda inkább nem is térünk be.






























































































Húzd az egér nyilát a képekre!

 

 

.