|
Kisiskolások közlekedési versenye
A kisiskolások közlekedési versenyét a szentesi rendőrség közlekedésrendészeti osztályának támogatásával a Koszta József Általános Iskolában rendezték meg. A 2006. október 12-én megrendezett versenyt az általános iskolák harmadik és negyedik osztályos tanulói számára írták ki, és ebben az évben hat iskola 46 tanulója vett részt ezen a rendezvényen. A hagyományoknak megfelelően először a diákok egy KRESZ-tesztet töltöttek ki. Majd az iskola kézilabdapályáján a szabályossági, az iskola KRESZ-parkjában pedig az ügyességi versenyszámokra került sor. Míg a zsűri értékelt addig a rendező iskola tanulói gördeszka és BMX bemutatót tartottak. A rendkívül éles versenyen az alábbi végeredmények születtek:
Csapat:
(Bertus Martina, Gyalai Fanni, Hornok Dominik, Erdélyi Martin)
(Farkas Kristóf, Mácsai Áron, Sandor Alexandra, Török Adrienn)
(Rédei Vivien, Schmidt Klaudia, Gere Martin, Kecskeméti Sándor)
(Bubori Patrik, Bölcskei Molnár Patrik, Vecseri Zita, Bagi Eszter)
(Kis-Tóth Adrienn, Nagy Adél, Kovács Endre, Szatmári Péter)
(Dudás Kata, Vecseri Dorina, Csikós Mihály, Berczeli Dániel) és Damjanich János Általános Iskola (Vas Klementina, Vass Krisztina, Vajda Alex, Nagy György)
Egyéni Fiú:
Lány:
Legjobb tesztkitöltő: Bubori Patrik (Koszta József Általános Iskola) Legügyesebben közlekedő: Gere Martin (Damjanich János Általános Iskola) Legszabályosabban közlekedő: Tasi Balázs (Klauzál Gábor Általános Iskola)
A versenyt támogatták: Joker Kerékpárbolt (Lajos László), Csongrád Megyei Balesetvédelmi Bizottság, Szentes Város Önkormányzata, Koszta József Általános Iskola
Felkészítő tanárok és a verseny lebonyolításában segítettek: a szentesi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály beosztottjai, Ágoston Árpád, Benedek Viktória, Burai Lászlóné, Dancsó Lajos, Czibulya Anita, Geráné Révész Gabriella, Földi András, Dr. Hobot Lászlóné, Kováts Levente, Kozák Anita, Nyíri Dániel, Szolláthné Sárközi Sarolta, Szeri Tamás, Tricskó Mátra, Tyityánné Tószenberger Olga, Vass Imre, Nagy János, Lucza László Szentes, 2006. 10. 16. |