Gondolkodjunk tovább, Béláim!

... avagy mikor lélegezhetnek fel a halak a Kurcában?

 

A rendkívüli testületi ülés elején hallhattuk azt a polgármesteri beszámolót, mely a Kurca jelenlegi állapotáról és a megkezdett intézkedésekről szólt.

 

"Két héttel ezelőtt észlelték először a horgászok, a halpusztulást a Vekeren és a középső Kurcán. A jelzéssel egyidejűleg az ATIVIZIG felé intézkedés történt, miután az ATIVIZIG munkatársai lezárták a Kurca középső bögéjét, a Talomi tiltó és a bika istállói zsilip közti területet jelenti." – hallhattuk a beszámoló elején.

 

 

 

Na akkor Béláim gondolkodjunk!

A halpusztulást először 2005. augusztus 22-én vették észre a horgászok. Azt nem tudjuk, hogy kinek szóltak, de a hivatalba csak augusztus 25-én jutott el a hír. A média jelenléte biztosan segített a gyors intézkedést, de nem ennek kellett volna lenni a módjának.

 

Augusztus 25-én történt a katasztrófavédelem és más hatóságok riasztása. Azt is tudni kell, hogy ezek a nagyméretű halak elpusztulásuk után csak akkor jönnek fel a felszínre, ha elkezdenek oszlani (gázosodni) így emelkednek fel a vízfenékről. Ahhoz, hogy erre a pontra eljussanak, két-három napra van szükség. Tehát ekkor még a zsilipeken keresztül folyt a szennyezett víz Szentes felé.

 

 

Augusztus 25-ei felvételek, és ekkor már több mint 40 mázsa hal pusztult el.

 

Az eddigi laborvizsgálatok, amik rendelkezésre állnak (de még sor laboratórium nem adta meg vizsgálati eredményét) a dolog arra utal, hogy a nagy esőzések miatt olyan bemosódások történhettek,és ezt nem tudta lokalizálni még sem, a rendőrség sem a környezetvédelmi hatóság, hogy pontosan honnan, amely egyrészt folyékony hígtrágyára utal ill. nagy foszfortartalmú anyagokra. Ez azt mutatja, hogy jelentős a kénhidrogén felhalmozódása, mely döntően rothadásból, szerves vegyületek lebomlásából keletkezhet.

 

 

 

Legnagyobb meglepetésre a vizsgálatok ammóniát vagy nitrogén vegyületet nem mutattak ki, ami friss trágyára utalt volna. Ez arra mutat rá, hogy valószínűleg a nagy esőzések miatt valahonnan bemosódás történt. De honnan?

 

A Veker partján összesen hat állattartó telep található. Tudni kell, hogy a Veker csatorna belvíz és öntözővíz elvezetésére szolgáló csatorna, ami azt jelenti, hogy akár több hónapon keresztül zárva lehet ha nincs belvízprobléma és nincs öntözővíz kivétel a térségben.

 

 

 

A Kurca kálváriájához hozzátartozik, hogy szeptember 2-án rendeztek egy csendes demonstrációt a Kurca iránt rajongó és azt féltő emberek

 

 

Nekivágtunk, hogy felderítsük, hogy honnan jön, és mekkora területen borítja a szenny a Vekert. Szentestől 13 km-re Kajánújfaluban egy kis hídon kellett átmenni egy sertéstelepre, ahol még mindig fekete volt a víz, és persze nagyon büdös. Az Ecseri templomrom mögött szintén fekete víz volt a Veker medrében. A Kaján után található tehenészet mellett már változott a víz színe és szaga is. Nem lehetett érezni azt az áporodott bűzt, ami több napon keresztül kísértette a Kurcát.

Ezután megnéztük, hogy mi az oka a vízszín változásnak. Meg is találtuk. A Vekerbe csatlakozik a K11-es öntöző főcsatorna, amelyen keresztül friss víz érkezett a mederbe.

 

 

A K11-es csatornából friss víz érkezik a Vekerbe.

 

Ezután megtudtuk, hogy az ATIVIZIG összesen 1.000.000 köbméter vizet rendelt a K11-es csatornán keresztül a Hármas Körösből a Vekerbe, hogy a szennyezést kimossa onnan. Egyidejűleg a Csongrádi úti vízátemelőt is beindították, amelynek csak a két közepes szivattyúja dolgozik éjjel-nappal 1200 liter/másodperc sebességgel. (A teljes kapacitás 4500 liter/másodperc.)

 

 

 

 

A szivattyúk augusztus 25-én indultak be és azóta működnek. Eddig 1.244.160 köbméter vizet emeltek át a Tiszába. A megrendelt vízmennyiségnek (1 millió köbméter) eddig csak a fele érkezett meg a Vekerbe, és mivel több a ki- mint a beemelést ezért csaknem 50 cm-rel csökkent a Veker vízszintje.

 

Jól látható, hogy 50 cm-rel csökkent a felső böge vízszintje.

 

Jelen pillanatban még mindig nincs vízáramlás a város irányába, és az oldott oxigén hiánya miatt még mindig „pipálnak” a halak a Kurcában, de már nem sokat kell várnunk a friss vízre, de addig is a tűzoltók csónakmotor segítségével fel-alá cirkálnak a vízen és így kívánják az oldott oxigént pótolni.

 

Minden nap vízmintát vesznek a Csongrádi úti szivattyútelepnél, és viszik Szegedre bevizsgálni. Ha megfelelő lesz az eredmény akkor mehet a víz a város irányába ezt pedig úgy csütörtök felé várható.

Akkor már megint a Vekerből jön majd a víz, csakhogy az már a friss oxigéndús víz lesz. Így fog folyni a Kurca ameddig le nem jár a megrendelt vízmennyiség beemelése.

 

Na akkor most Béláim gondolkodjunk!

Ha kb. 1 millió köbméter vizet kellett átszivattyúzni, akkor mekkora lehetett az a mennyiség amely károsította ezt a vízmennyiséget. Mivel a Veker csatorna általában zárva van, mióta gyülemlett és burjánzott a szennyeződés benne. A Veker szagából arra lehetett következtetni, hogy olyan stádiumban volt a szennyeződés, hogy már magától lábra kapott volna.

 

 

2005. szeptember 2.                                                                   2005. szeptember 5.

 

Mivel az eddigi vízminta elemzés azt mutatja és arra utal, hogy hígtrágya okozhatta a szennyezést, ezért biztosan a Veker parton, vagy annak vízgyűjtő területén kell keresni a hibást, mert elvégre szamócás kertből nem jöhetett ennyi szenny!!!

 

Ide tartozik, hogy a nagy a felháborodás a Kertvárosban, mert az uszadékfogónál kiemelték a békelencsét és rucaörömöt egyéb uszadékkal (haltetemekkel) egyetemben már vagy egy hete ott rothad és bűzzel árasztja el a környéket.

 

A kiemelt uszadék több napja rohad a Kurca parton!

 

Végezetül azt kértük az ATIVIZIG vezetésétől, hogy legyenek értesítéssel, hogy mikor lesz friss víz a Kurcán és ezáltal...

 ... mikor lélegezhetnek fel a halak a Kurcán.

Szentes, 2005. 09. 06.

.