55 éve ballagtak…

 

 

2005. szeptember 18-án, szombat délelőtt a Petőfi Sándor Általános Iskola adott otthont azoknak az egykori diákoknak, akik 55 éve mondtak búcsút az egykor oly kedves intézménynek. Az iskolába érkező látogató már a folyosóra kiszűrődő vidám hangokból tudta, hogy merre kell mennie. A 10-es teremben gyülekeztek azok a hajdani diákok, akik innen ballagtak el 1950 júniusában.

 

 

 

Közel 30 fő tudott részt venni a leány és a fiú osztályokból az ország szinten minden tájáról. Sajnos az egykori tanárok közül csak Simont Tiborné testnevelő tanár tudott megjelenni, aki örömmel idézte fel a régi eseményeket, és boldogan pillantott be egykori birodalmába, a tornaterembe.

 

 

 

Az emlékek felidézése az udvaron folytatódott, ahol a kis fák alatt fotók is készültek. A meglepetés erejével hatott, hogy a facsemeték közül kettőt egykori osztálytársuk és testvére, a Szabó-fivérek ültettettek, akik külföldön élnek. Az iskola pedagógus szakszervezete virággal köszöntötte a megjelenteket, akik a ligetben folytatták a napot.

 

 

A ballagási kép kinagyítva bizony szemüveg nélkül is tanulmányozható. Vajon mindenki megismeri a másikat a kép alapján?

Szentes, 2005. 09. 27.

.