Béláim, gondolkodjunk!

 

A hír ismerős: "Több mázsa hal pusztult el Szentesen a Kurcában."

A szakemberek szerint oxigénhiány okozta a halpusztulást, a horgászok azonban állítják: most is – mint ahogyan már korábban többször – mérgező anyag került a vízbe.

 

A hír felröppenése után jöttek a nyilatkozatok, hogy ugyan a vízminta elemzését meg kell várni, de addig is friss vízzel dúsítják a Kurcát. Na ennek jártunk utána, hogy történik-e friss víz beemelése a Kurcába.

Végeredményképpen azt lehetett megállapítani, hogy nem, de ez ennél sokkal összetettebb feladat.

 

 

 

A fenti képen lehet látni, hogy a Kurca egyik zsilipje zárva van. Ez azt jelenti, hogy ettől a ponttól nincs friss víz a csatornában. Ez a zsilip a Csongrádi úton a Tiszai strand feljáróval szemben található. Ennél a zsilipnél is már büdös és fekete a Kurca vize.

 

 

 

Ezek után elmentünk a Kurca kezdetéhez, hogy ott van-e vízbeemelés a Kurcába. A Körös igen magas vízállással folyik medrében és a szivattyúházig elég nehézkes volt eljutni, és ott sem jártunk sikerrel. Látható, hogy a Körös vize mennyivel világosabb a Kurcáénál, de ebből sem részesül a csatorna.

 

 

 

A szivattyúk csendben állnak, de nincs is szükség rá, hogy menjenek, mert elég magas a vízállás, hogy áramolhasson a víz a Kurcába.

 

 

 

Ezek után a Veker zsilipét vettük szemügyre ahol kiderült, hogy elég nagy sebességgel és zavartalanul ömlik a Veker vize a Kurcába. Igen ám, de akkor (ahogy az egyszeri filmben hallhattuk) "Béláim, gondolkodjunk!"

Ha a Kurca zsilipe zárva és a Vekerből pedig jön a víz, akkor annak valahol el kell hogy folyjon, mert különben már púpozvást lenne ezen a szakaszon a víz.

 

 

 

Egy kis utánajárás után kiderült, hogy a Csongrádi úton a Veker vizét emelik át a Tiszába. Ugyan nem kellett sokat utána járni, mert elég volt nyitott orral közlekedni, mert érezhető több száz méterről is az a büdös trágyalé szag, ami a Veker híd körül is terjeng. Látható, hogy igazi hab party alakult ki az átemelés után.

 

 

 

Akkor most kezdjünk csak el gondolkodni BÉLÁIM!

 

Ha oxigén hiányos a Kurca, akkor miért nem kap friss vizet. Ha nincs szennyeződés a Vekerben, akkor mi okozza a habzást az átemelőnél. Ha nincs a vízben mérgező anyag, akkor miért nem szaladhat végig a friss víz a Kurca Szentes városi szakaszán?

Úgy tűnik, hogy elsődleges feladatként azt tűzték ki az illetékesek, hogy Veker vizétől szabaduljanak meg. De miért?

Tudni kell, hogy vannak olyan szennyező anyagok, amelyek vízben nem oldónak. Nem esetleg ilyen szennyeződés van a Vekerben, amitől jobb minél hamarabb megválni. Ilyen szennyeződés lehet a szalmonella, az orbánc és még sok más (nem véletlen a példa), de addig is türelmesen várunk a vízminta eredményére, de BÉLÁIM, addig is gondolkodjunk!

Szentes, 2005. 09. 01.

.