Tíz évig szólt a 95,7-en!

 

Tíz esztendeje működik városunkban az Orient Rádió, melyet a 95,7 MHz-en hallgathatnak a hallgatók. A rádió indulásakor öt évre kapták meg a frekvenciahasználati engedélyt az ORTT-től, majd egy újabb sikeres pályázat útján sikerült ezt az időt meghosszabbítani és ismételten öt esztendeig ők sugározhattak a 95,7 egy szűk időintervallumában.

Ennek a 10 évnek 2005. július 30-án vége és most már hét esztendőre lehetett pályázni. Szabó Róbert stúdióvezető el is készítette pályázatát, beadta és várták a döntést.

 

 

 

Országos Rádió és Televízió Testület közleménye

Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) tájékoztatja az érdekelteket, hogy a Kulturális Közlöny 2005. évi 7. számában a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 41.§ (1) bekezdésének a) pontja (továbbiakban: Rttv.) alapján meghirdetett Szentes 95,7 MHz helyi rádiós műsorszolgáltatási jogosultság tekintetében az 1457/2005. (VII.13.) számú határozata alapján az alábbi döntést hozta.

Az ÁPF 67. pontja előírja a Testület számára a pályázati ajánlatok elbírálását követően az értékelés eredményének indokolását, amelyben fel kell tüntetni a pályázat célját, jellegét, tárgyát, valamint a pályázati felhívás közzétételére vonatkozó adatokat, a lebonyolítás rövid ismertetését, a beérkezett ajánlatok számát, az ajánlattevők fontosabb adatait, az ajánlatok lényeges tartalmát, a főbb bírálati szempontokat, valamint a pályázat eredményének megállapítására vonatkozó indokokat.

 

A meghirdetett frekvenciára az alábbi pályázóktól érkeztek pályázati ajánlatok:

- Tiszapressz Általános Ügynökség, - Cervinus Kft., - Mambó Rádió Kft., - LED Bt., - Kisbíró Kft. és - Juventus Rádió 100,2 Kft.

A beérkezett pályázati ajánlatokat a Testület alaki és tartalmi szempontból is megvizsgálta.

 

Alaki és tartalmi vizsgálat

A Testület a Pályázati felhívás 6.1 pontja alapján benyújtott ajánlatok érvényességét a Pályázati Felhívás 6.2. pontja szerint megvizsgálta.

A Testület a 903/2005.(V.18.) számú határozatával a Tiszapressz Általános Ügynökség pályázati ajánlatát a pályázati felhívás 6.2. pontja alapján alakilag érvénytelenné nyilvánította.

 

 

 

A pirossal szedett rész ütötte meg a fülünket, mert ismerve Szabó Róbertet hihetetlennek tűnt, hogy az ő pályázatát ilyen dolog miatt visszadobják. Erről kérdeztük meg őt:

 

- Sajnos minden jel és közlemény arra utal, hogy az Orient Rádiónak vége. Ezalatt a tíz év alatt olyan kis csapat kovácsolódott össze, hogy míg az első időkben nagy volt a rotáció, most már szinte évek óta ugyanaz a tábor készítette a műsorokat. Nem dédelgettünk hiú reményt, hogy ismételten megnyerjük a 95,7-en való sugárzási jogot, mert annak nagyobb részében a Juventus szólt, azaz most már a Rádió Plusz.

Be is igazolódott, hogy a pályázaton 10 pont előnnyel indult a versenybe a Juventus.

Pályázatunk elkészítése során minden kritériumnak megfelelően állítottuk össze az anyagot, és minden igazolást mellékeltünk.

A bírálási procedúra során kaptam az értesítést, hogy alaktanilag elutasítják a pályázatot, mert a pályázati díjról szóló befizetés visszaigazolását nem találják. Erről a papírról van másolatunk és a pénz beérkezését is visszaigazolta az ORTT (!) szóval a befizetésnek a visszaigazolásának az igazolását nem találták.

A döntést szomorúan de elfogadjuk, de azért mégis idegesítő olyan helyzettel elbukni, amit egyik fél sem tud bizonyítani.

 

A közlemény folytatása: A Testület Juventus Rádió 100,2 Műsorszolgáltató Kft. pályázatát értékelte magasabb pontszámmal a pályázati felhívás 5.3.2.6. pontja alapján adható, az adott műsorszolgáltatási jogosultságon való jogszerű működésért járó 10 pont miatt, amely alapján a Szentes 95,7 MHz helyi rádió jogosultság tekintetében a Juventus Rádió 100,2 Műsorszolgáltató Kft. pályázót nyilvánította nyertesnek.

 

Szóval valami fog szólni a 95,7-en, de az már nem az Orient Rádió lesz.

Szentes, 2005. 07. 21.

.