St. Jupát SE 2005. évi kerékpártúrája a
Duna völgyében

2005. július 30. (szombat) – augusztus 21. (vasárnap) - 2.359 km

 

 

 

2005. július 30-án szombaton indult neki 2005. évi kerékpártúrájának a St. Jupát Sportegyesület kerékpárosai. Az elmúlt esztendőben ők már megjárták az athéni olimpiát, és ebben az évben a Duna völgyét vették célba. A túráról Valkai Zsoltot a túra vezetőjét kérdeztük.

 

Az idei túrátokról röviden mit tudnál mondani?

2005. július 30-án szombaton indulunk vonattal a 2005. évi a Duna völgyét érintő túránkra.

 

 

Már elnézést, hogy közbevágok, de vonattal indultok a túrának?

Igen, vonatozással kezdődik a túrának, mert Budapesttől kezdve kezdünk el tekerni. Így egy napot spórolunk meg, és azt a Duna völgyében kívánjuk eltölteni, alvégre szinte valamennyien már tekertünk Szentes és Budapest között.

Tehát Pesten pattanunk nyeregbe és a Duna-parton valamint az ott kiépített kerékpárúton tekerünk Ausztrián át Németországig Dunauvört városáig, itt délnek fordulunk Dachau és München érintése után be a bajor Alpokba, itt fölmegyünk 2500 méterig, majd Ausztria déli részén a Wörti tó partján haza Szentesre.

 

 

Ez a túra kb. milyen hosszú?

Tervek szerint 2.359 km fogunk megtenni, de az a városokban történő csavargásokkal nőhet, de ha tartjuk magunkat a tervhez, akkor ez a km napi 102 km átlagot fog jelenteni. Lesz olyan nap, amikor összesen csak 38 km-t fogunk tekerni, de ehhez a távhoz több, mint 2000 m-e emelkedés fog társulni.

 

 

 

Igen széles intervallumban mozognak a résztvevők életkorai, (Dandé Dániel 14, Dömsödi Gábor 23, Füsti M. Gergely 15, Olasz Balázs 15, Papp Dániel 16, Valkai Zsolt 39, Vincze Mihály 20) fogja mindenki bírni a túrát?

Egész éves felkészülés van a hátunk mögött, ez pedig azt jelenti, hogy ahogy Athénból hazaérkeztünk egy kis regenerálódás után nekikezdtünk az edzésnek. Szerencsére már felcseperedett egy újabb korosztály, akik képesek egy ilyen nagyobb méretű túrát megtenni.

 

 

A túrával kapcsolatos bővebb információt ITT hallgathatnak meg

a túravezetőtől Valkai Zsolttól!

Szentes, 2005. 07. 30.

.