Anyatejes Világnap

 

 

 

A szentesi védőnők szervezésében 2005. július 29-én az Ifjúsági Házban közösen ünnepelték meg az Anyatejes Világnapot babák, szülők és szakemberek.

 

 

 

A szentesi védőnők 90 kismamát hívtak meg a rendezvényre. A köszöntők után Gábor Lajosné vezető védőnő előadásában hallhattuk, hogy csodaszernek nevezte az anyatejet, de lássuk, hogy honnan is indult és mi a célja ennek a napnak:

 

 

 

Az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF 1992-ben indította el programját a csecsemők egészséges táplálása érdekében. Azóta augusztus 1 világszerte a szoptatás világ napja, de van ahol más időpontot választanak, mely jobban megfelel a helyi igényeknek. Több mint 120 országban ünneplik.

A Védőnői Szolgálat először határozta el, hogy ünnepélyessé tegye ezt a napot azoknak az édesanyáknak akik 2004-ben gyermeküket 6 hónapos korig kizárólag anyatejjel táplálták, és azoknak az édesanyáknak, akik saját gyermekük mellett más csecsemőknek is tudtak adni anyatejet, akiket édesanyjuk valami ok miatt nem tudott szoptatni.

 

 

Az egészségügyben dolgozók kötelessége és felelősége, hogy felhívják az anyák figyelmét a szoptatás fontosságára, tanácsaikkal átsegítsék őket a kezdeti nehézségeken. Győzzék meg az anyákat, az egyetlen tökéletes, az egészséget biztosító táplálás, a gyermek legalább 6 hónapos koráig a baba igénye szerinti szoptatás, hozzá táplálás nélkül.

 

 

 

Az anyatej az csodaszer, mely mind erre képes, pótolhatatlan, tudjuk hogy legmegfelelőbb táplálék a baba számára, és joga van a legmegfelelőbb táplálékhoz jutni. Az anyatej könnyen emészthető, a babának megfelelő mennyiségben tartalmaz fehérjét, zsírokat, vitaminokat, és az anyai szervezetből származó ellenanyagot, amely az első időben védi a babát a fertőzésektől és megfelelő folyadékot is biztosít. Sok megfigyelés bizonyítja, hogy az anyatejjel táplált csecsemők testi fejlődése egyenletesebb, mint a mesterségesen tápláltaké, értelmi fejődésük kiegyensúlyozottabb, ritkábban betegszenek meg, mert ellenálló képességük nagyobb, s ha megbetegszenek betegségüket könnyebben átvészelik. Az anyatej pedig egy jobb egészségesebb élet belépője lehet.

Szentes, 2005. 07. 30.

.