Tavaszköszöntő a Kurcán

 

 

 

Immáron hagyomány, hogy a tavasz hivatalos kezdetén (2005. március 21.) a Kurcán átívelő fahídról virágokat dobnak a vízbe gyerekek és így köszöntik a tavaszt.

 

 

 

Pár napja megérkezett, és reméljük velünk is marad. A népi tapasztalatra hagyatkozva bizakodhatunk, már ami a híres tavaszhozókat illeti. Ők ugyanis név szerint Sándor, József, illetve Benedek az idei évben egyáltalán nem tétlenkednek. A meleghozók mellett nem lustálkodnak az állatok sem. Költöző madaraink is tisztában vannak, mikor célszerű útra kelniük.

2005. március 20.-án pontosan 13 óra 33-kor kezdetét vette a csillagászati tavasz, amikor a Nap közvetlenül az Egyenlítő fölött delelt.

 

Szentes, 2005. 03. 23.

.