Nyílt nap a közösségi pszichiátriai klubban

 

2004. júniusában, a megyében elsőként Szentesen létesült közösségi pszichiátriai ellátó egység (Szentes, Munkás u. 54. sz.), amelynek kialakítására 19 millió forintot nyert a Gondozási Központ.

 

 

 

Közel háromnegyed év telt el az intézmény megnyitása óta és elérkezett az idő, hogy megtartsák az intézmény első nyílt napját.

Ezen a napon mind a lakosok, mind a szakemberek tájékozódhattak az elmúlt 9 hónap tapasztalatairól.

Márkus Krisztina az intézmény szakmai vezetője elmondta, hogy a nyílt nap nem titkolt célja, hogy megismertessék a gondozott emberek kézügyességét a lakosokkal.

 

 

 

A nap, mint nap bejáró pszichiátriai gondozottak ez által foglalkoztatási (azaz bedolgozói) munkalehetőséget kaphatnak melyet a gondozók, és a vezetők közösen próbálnak megszervezni.

A nyílt napon ajándéktárgyak vásárlására is nyílt lehetőség, amelyet a klubtagok nagy gonddal készítettek. Volt itt gyöngyfűzéses-kisfa, papírvirág és még megannyi ajándéktárgy, amely szép ajándék lehet szeretteinknek, és nem utolsó sorban ezeknek a megvásárlásával kétszer okozunk örömöt.

Szentes, 2005. 03. 31.

.