Kistérségi partnertalálkozó

 

 

 

2005. december 12-én hagyományteremtő partnertalálkozót szervezett a Szentes Kistérségi Társulás. Az összejövetelen a nyolc település polgármestere számolt be az elmúlt egy év fejlesztéseiről. Szentesen és Szegváron megvalósult a szelektív hulladékgyűjtés - mondta el Szenczi Sándorné, Szegvár polgármestere. Ezenkívül felújították a piacot és a belterületi csapadékvíz elvezető rendszert. Derekegyházán tizenhárom férőhelyes parkolót építettek a temető mellé és forgalomlassító szigeteket alakítottak ki, ezenkívül a sportpálya vizes blokkjának problémáját oldották meg. Nagymágocson 32 millió forintból szociális szolgáltató központot alakítottak ki. Árpádhalmon buszmegállót építettek. Eperjesen 18 szociális bérlakás épült, és felújították az óvoda konyháját. Fábiánsebestyénen a 2005-ös évet útfelújítások jellemezték, tavasszal pedig elkezdik az óvoda korszerűsítését. Nagytőkén a szentesi Zsoldos szakiskola tanulóinak segítségével felújították a művelődési házat, és megkezdődött az ivóvízminőségjavító program. Szentes fejlődését és beruházásainak megvalósulását Szirbik Imre polgármester ismertette.

Szentes, 2005. 12. 16.

.