Szociális Munka Napja Szentesen

 

November 12. a Szociális Munka Napja, ez az a nap, amikor a szociális ellátásban dolgozó szakemberek áldozatos munkájáról országszerte, így Szentesen is megemlékeztek.

 

 

Az ünnepség elején a Napkerék együttes szórakoztatta a közönséget

 

A "Szociális Munka Napja" az International Federation of Social Workers (Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége) nevéhez kötődik. A szervezet jelenleg 77 országban rendelkezik tagszervezetekkel, köztük van a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete is. Az IFSW 1997-ben jelölte meg november 12-ét a szociális munka napjaként, amely minden évben jó alkalommal szolgál arra, hogy a szakterület fölhívja a közvélemény figyelmét azokra, akik az elesettekért dolgoznak.

 

 

 

Szentesen a Központi Gyermekélelmezési Konyha ebédlőjében tartották meg a szociális munkában dolgozók ünnepét, ahol Szirbik Imre polgármester köszöntötte az e területen dolgozókat, és felhívta a közönség figyelmét, hogy másnap a fővárosban egyik kollégájuk, Gál Antal vehet át szakmai elismerést Dr. Göncz Kingától az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztertől a "szociális Munka Napja" alkalmából.

Szentes, 2005. 11. 14.

.