2005. november hónap programja 

 

November 2-3.

"Nosza pajtás, fogd az ajtót …"

gyermekprogram kézműves foglalkozással és dramatikus játékokkal

Családsegítő Központ, 8.00 óra

 

November 3.

László Dániel festőművész kiállítása

Városi Galéria, 17.00

 

November 5.

Szeretetakciós teremlabdarúgó torna

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 8.00 óra

 

November 5.

Női bajnoki vízilabda mérkőzés

Sportuszoda

  

November 5.

A St. Jupát SE. 2005-ös kerékpártúrájának élménybeszámolója

Művelődési és Ifjúsági Ház, 18.00

  

November 5.

Kowalsky meg a Vega koncert

Könnyed, de nem könnyű, igényes, de nem elvont, rádióbarát, de a színpadon is megállja a helyét. Talán ezek voltak a legjellemzőbb vélemények a Kowalsky meg a Vega dalai hallatán. Az alkalmi formációként induló csapat pár évvel ezelőtt alaposan felforgatta a honi könnyűzene frontvonalait, mivel a Pimasz Grimasz című bemutatkozó lemezüket egyaránt elfogadta a kényes ízlésű közönség, de a felületesebb zenehallgatók is. Az alkalmi formációból időközben stabil gárdává összekovácsolódó zenekar most Vegasztár címmel megjelentette második albumát, melyen az előzőekhez hasonló magas színvonalú új dalaik kaptak helyet. 

Előzenekar: PlasmaPress

Belépő: 1000 Ft.

Művelődési és Ifjúsági Ház, 20.00

  

November 6.

Szeretetakciós női kézilabda torna

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 8.00 óra

 

November 6.

NB. II. férfi kézilabda mérkőzés

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 15.00 óra

 

November 7.

NB. I. férfi teremlabdarúgó mérkőzés

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok

  

November 9.

Tankönyv és taneszközök kiállítás és vásár

Művelődési és Ifjúsági Ház, 9-17 óra

  

November 9.

Magyarország híres épületei

Bagyinszki Zoltán előadása

Városi Gyermekkönyvtár, 10.00 óra

 

November 10.

Őszi név-napok. Mondák, érdekességek

Városi Gyermekkönyvtár, 10.00 óra

 

November 10.

Keresztény Pedagógusok Társaságának összejövetele

Vendég: Koltai Gábor filmrendező

Ifjúsági Ház, 17.00 óra

 

November 10.

Beszélgetés Bucsány György ny. középiskolai tanárral
irodalomról, életéről, munkásságáról

Városi Könyvtár

 

November 12.

"Kreatív vizuális módszerek az oktatásban"

Városi Gyermekkönyvtár, 8.00 óra

 

November 12.

Kik is azok a boszorkányok?

Budai Ilona népdalénekes néprajzi előadása

Városi Gyermekkönyvtár, 11.00 óra

 

November 12-18.

Dr. Tóth Csaba klinikaigazgató fotókiállítása

Művelődési és Ifjúsági Ház

  

November 12 - December 2.

Szamosközi Antal természetfestő kiállítása

Megnyitó: november 12. 15.00 óra

Városi Könyvtár

 

November 12.

Testvérvárosi sporttalálkozó a sportcsarnok
9 éves jubileuma alkalmából

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok

 

November 12.

Női bajnoki vízilabda mérkőzés

Sportuszoda

  

November 12.

50 éves jubileum

A Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola jubileumi rendezvénye

Tóth József Színházterem, 17.00 óra

 

November 12.

Jótékonysági Bál

„Köztársaság utcai óvodásokért”

SÉF Kft. (Hungerit ebédlő), 19.00 óra

  

November 12.

Jótékonysági Bál

„Szentesi Kiséri Óvodásokért”

Központi Gyermekélelmezési Konyha Ebédlője, 19.30 óra

  

November 13.

Díszmadár- és kisállatbörze

Móricz Zsigmond Művelődési Ház, 8.00 óra

 

November 13.

Szeretetakciós légfegyveres lőverseny

Kontavill lőcsarnok

  

November 13.

100 éves az Evangélikus templom

Evangélikus templom, 10.00 óra

  

November 14-18.

Terney Napok

Terney Béla Középiskolai Kollégium

 

November 16.

Nyílt nap

Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola, 15.00 óra

 

November 16.

"Párizs ege alatt …"

sanzonest

Tóth József Színházterem, 19.00 óra

 

November 17.

Nyílt nap

Bartha J. Kertészeti Szakképző Iskola, 15.00 óra

 

November 19.

VI. Szentesi Gyermek Néptánc Fesztivál

„Azért varrták a csizmát, hogy táncoljunk benne.“

Tóth József Színházterem, 15.30 óra

 

November 19.

Dél-alföldi Ifjúsági Fúvószenekar koncertje

Móricz Zsigmond Művelődési Ház, 15.00 óra

 

November 19.

Ünnepség Szent Erzsébet emlékére

Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tornaterme, 17.00 óra

 

November 19.

HSZATÁK Kupa

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 8.00 óra

 

November 20.

NB. I. női futsal mérkőzés

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 14.00 óra

 

November 20.

NB II. férfi kézilabda mérkőzés

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 15.00 óra

 

November 21.

NB. I. ffi. teremlabdarúgó mérkőzés

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 20.00 óra

  

November 22.

Rohmann Ditta (cselló) és Mali Emese (zongora) koncertje

Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola hangversenyterme, 18.00 óra

 

November 23.

"A foltos hiéna"

Budai Bábszínház előadása

Tóth József Színházterem, 10.00 és 14.00 óra

 

November 24.

Városi Gólyavetélkedő

Művelődési és Ifjúsági Ház, 16.00 óra

  

November 24.

A magyar irodalom remekei

előadássorozat első része

Városi Könyvtár, 18.00 óra

 

November 25.

Családi nap: adventi készülődés

Városi Gyermekkönyvtár, 14.00 óra

 

November 25.

Kinagyítható!

 

November 26.

Tíz Tánc Bajnokság

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 14.00 óra

 

November 26.

Jótékonysági gálaműsor

Tóth József Színházterem, 16.00 óra

  

November 28-30.

Könyvtárhasználati vetélkedő

Városi Gyermekkönyvtár, 9.00 óra

 

November 30.

A dzsungel könyve

„Gyere most keresek szavakat, jeleket, hogy értsd a szem mit lát…“

A Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola színjátszóinak előadása

A színjátszó kör tagjai a rajzfilm és a

musical élményeket ötvözve választották ki a számukra megfelelő karaktert ehhez az előadáshoz.

Művelődési és Ifjúsági Ház, 16.00 óra

 

November 30.

"Utánfutó"

hitélettel kapcsolatos előadás

Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk. tornaterme, 16.30 óra

 

 

 

 Szentesi programajánló 4. szám

 

2005. szeptember végén megjelent a Szentesi Programajánló füzet negyedik száma. A negyedévente megjelenő ingyenes kiadvány célja, hogy az aktuális év negyedévenkénti programjait, rendezvényeit propagálja. Sajnos nem igazán jutnak el a hírek a rendezvényekről minden háztartásba, és ezt az űrt kívánja betölteni ez a 8 oldalas kiadvány.

 

A képekre kattintva a kiadvány oldalai kinagyíthatók!

 

 

 A változás jogát fenntartjuk!

.