"Szeressétek az öregeket!"

Idősek világnapja Szentesen

 

 

1991 óta minden év októberében ünneplik az idősek világnapját. Alkalom ez arra is, hogy felvillantsunk az idősekre vonatkozó néhány adatot, helyzetüket jellemző tényt. Magyarország népességének közel 20 százaléka (tehát lényegében minden ötödik polgára) 60 éves és idősebb; a demográfiai előrejelzések szerint huszonöt év múlva arányuk akár 30 százalék fölé is emelkedhet. A közel 2 millió főnyi időskorú népesség döntő többsége (csaknem 88 százaléka) 60–79 éves; kereken 246 ezer a 80 évesek és idősebbek létszáma.

 

 

 

A Gondozási Központ szervezésében a Központi Konyhán rendezett ünnepségen csaknem 200 idős ünnepelt közösen. Ez az ő napjuk.

A városi vezetők szóban és levélben köszöntötték őket és ezután Szebelédi Anna köszönte meg munkatársainak az a megköszönhetetlen mennyiségű munkát, mellyel igyekeznek nap, mint nap ellátni, gondoskodni az egyedül élő időseknek.

 

 

 

Ollai Istvánné önkormányzati képviselő nem érkezett üres kézzel, és hozott egy kis ajándékot annak a négy "fiatalnak", akik ebben az esztendőben ünnepelte a 90. születésnapját.

Az ebéd előtt a gondozók műsorral kedveskedtek a gondozottaknak, és a terem gyorsan átalakult bálteremmé, ahol vizsga bálat tartottak táncoló gondozók.

 

 

Szentes, 2004. 09. 30.

.