Bemutatkozás a bajnoki start előtt

 

A szentesi uszoda megépítésének gondolata 1930 nyarán vetődött fel. Helyét a remek adottságokkal rendelkező városi Széchenyi Parkban jelölték ki, 1932. szeptember 4-én, közel 3000 lelkes néző előtt, emlékezetes úszóversennyel és a város vízilabda sportjának történetében első ízben, bemutató mérkőzéssel megnyitották az új 50x20 m-es versenyuszodát.

 

Álló sor, balról jobbra: Sóti Lajos (technikai vezető), Szremkó Krisztina, Kovács Georgina, Molnár Anett, Mészáros Judit, Brezovai Dorottya, Sipos Edit, Tóth Andrea, Kisteleki Dóra, Huszka Zsuzsa, Kozák László (vezetőedző).

Ülő sor, balról jobbra: Döme Nóra, Hegedűs Renáta, Hevesi Anita, Fejes Szilvia, Dalmády Szandra, Pengő Brigitta,
Dalmády Petra, Szabó Xénia.

 

 Ez volt a kezdet, amit 72 kemény esztendő követet, és mára Szentes méltán viseli a "vízilabda fellegvára" jelzőt.

Az ide (2004/2005) bajnokságra szinte teljesen megváltozott a szentesi vízilabda imidzse, ez nem csak az új vezetésnek köszönhető, hanem a megváltozott kornak is. Az eredményesség mellett nagyon fontos a PR munka, a csapat eladhatósága, mely sok-sok forintot jelent a szponzoroktól és támogatóktól.

 

 

 

A Szentesi Vízilabda Klub a bajnoki start előtt kívánta megmutatni és bemutatni magát a támogatóknak és a helyi sajtó képviselőinek és e célból rendeztek fogadással egybekötött sajtótájékoztatót 2004 szeptember 16-án a Páterház-ban.

Elsőként Beleon Zsolt köszöntötte a vendégeket és megköszönte a támogatóknak kezdeti támogatásukat, ami ahhoz igencsak kellett, hogy túlnyomórészt szentesi kötődésű játékosokat tudjanak soraikban.

Az elnök úr elmondta, hogy a bajnokságban a második helyen végzett női csapat még mindig névadó szponzor nélkül van, de remélik, hogy hamarosan ez a kérdés is megoldódik.

 

 

 

Az elnöki köszöntő után Pellei Csaba szakági vezető mutatta be a női és a férfi csapatot. A női csapat az elmúlt bajnoki esztendőhöz képest erősödött Sípos Edit és Kisteleki Dóra személyével, akiket az elmúlt esztendő bajnokától a Dunaújvárostól sikerült Szentesre csábítani.

A női csapatot a vezetőség mindenképp a dobogóra várja, de hogy ott melyik helyet sikerül elérni az a jövő kérdése.

 

Álló sor, balról jobbra: Vidumanszky László (vezetőedző), Szebeni Zoltán, Berki András, Németh Dániel, Döbrössy Viktor, Szabó Nándor, Horváth Tamás, Szénászky Zsolt, Beleon Zsolt (elnök), Benedek Tibor (technikai vezető).

Ülő sor, balról jobbra: Kiss István, Szabó Tamás, Újházi Attila, Józsa Tibor, Torday Árpád,
Vígh Róbert, Tímár Mátyás (erőnléti edző).

 

A férfi szakág összetétele viszont fiatalodott. Három játékos úgymond hazatért (Horváth Tamás, Torday Árpád, Szabó Nándor) és ezzel erősítik a szentesi pólósok csapatát. A vezetőség és a szponzori elvárások nem elégednek meg az elmúlt bajnokságban elért 9. hellyel és célul tűzték ki a hetedik bajnoki posztot.

Szentes, 2004. 09. 19.

 

.