Örömtánc a színpadon

 

 

Csongrád megye több településén léptek fel a nemzetközi néptánctalálkozó együttesei, amelyet Szegeden szerveztek. Ennek a programnak a keretében 2004. augusztus 4-én a Temesvári Néptáncegyüttes Szentesen táncolt. Az Ifjúsági Ház szabadtéri színpada gyorsan benépesült a táncosokkal, ellenben a nézőtér elég foghíjas volt.

 

 

 

A kitett 200 ülőhelyen nem kellett összeveszni, sőt mindenkinek egyszerre három szék is jutott. A táncosok csak pörögtek, forogtak úgy, hogy szinte mi nézők szédültünk el. A temesváriak kitettek magukért, mert a csekély nézőszám nem vette el a kedvüket, mert igazából ők nem azért táncolnak, hogy szórakoztassanak, hanem a maguk szórakoztatására.

 

Így néz ki 72 ember a 200 széken!

 

 

 

Akik vették a fáradtságot, hogy eljöjjenek és megtekintsék az előadást (már ha ezt lehet fáradtságnak nevezni), azok a végén jót táncolhattak, mert az utolsó bemutatott tánc után a vendégek letáncoltak a színpadról, és a nézőket egy kis táncházba invitálták. Kicsik nagyok próbálgatták a nem is olyan egyszerű tánclépéseket.

Szentes, 2004. 08. 09.

.