Vásárhelyen szolgálnak tovább

 

 

A Magyar Honvédség 37/4 műszaki-építő zászlóalj tavaly alakult meg. Tulajdonképpen a haderőreform részeként jött létre a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandárnál. Megbízatásuk a hagyományos műszaki feladatok végzése, benne a határvédelemmel, műszaki támogatási feladatokkal, a katasztrófavédelmi feladatokban való részvétellel. Feladatuk továbbá a különböző, nem műszaki alegységek műszaki szakkiképzéseinek a végrehajtása, kezdve a nemzetvédelmi egyetem műszaki hallgatóitól a más alegységek műszaki beosztású katonáinak szakműszaki kiképzése - tudtuk meg Kovács István dandártábornoktól.

 

 

 

A zászlóaljtól 2004. július 27-én ünnepélyes dandársorakozón búcsúztak el. A parancsnok köszöntő beszédében elmondta, a zászlóalj azért került Hódmezővásárhelyre, mert a műszaki dandár létszáma távlatokban mintegy 80 százalékkal növekedni fog, így az állományt már nem tudják elhelyezni a szentesi laktanyában. A legénységi épület is átalakításra kerül. Ez indokolta a költözést. Mint megtudtuk, a zászlóalj részben önálló feladatokat lát el, de a dandárparancsnok alárendeltségébe tartozik, tehát továbbra is Szenteshez. Augusztus 2-án Hódmezővásárhelyen kezdik meg működésüket.

A rendezvényen részt vett az alakulat elöljárója, Győrössy Ferenc vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Szárazföldi Parancsnokságának első embere.

Szentes, 2004. 08. 03.

.