Cseuz tanár úr elindult Athénba!

 

Elérkezett a nagy nap (2004. július 30., péntek 7.00 óra), amikor is Cseuz László elindult negyedik olimpiájára. Szerencsére a 2004-es olimpiát itt a "szomszédban" Athénban (Görögország) rendezik, nem pedig a Föld túloldalán, de Cseuz Lászlót ismerve az sem lenne neki probléma.

 

     

A mai (2004. július 30.) újsággal a kézben ahol azt írták "CSEUZ MA INDUL"!

 

Immáron hagyománnyá vált, hogy akár Sydney-ben akár Atlantában rendezik meg a nyári olimpiát Cseuz László testnevelő tanár példát mutatva a fiataloknak, kerékpáron teszi meg az olimpiai helyszínekig a több ezer km-es távolságot.

 

 

2004. július 30.-án  pénteken reggel 7.00 órakor indult a főszponzor motorkereskedése elől. Többen kíváncsiak voltak erre a nagy pillanatra, de vélhetőleg mégtöbben kíváncsiak lesznek a hazatérésre, amikor is Cseuz tanár úr a Kossuth térre fog megérkezni.

De ne szaladjunk annyira előre!

 

 

Az ismerősök ajándékokkal kedveskedtek a sportembernek!

 

Ezen a zivataros reggelen a hajnali ébredés után már csak az utolsó simítások voltak hátra a felszerelésen és kezdetét vette a nagy tekerés. A barátok, szenior úszótársak, ismerősök várták barátjukat a motorosbolt előtt, aki hamarosan meg is érkezett.

 

 

Már az első kilométereken akadt egy kis probléma, mert a két kilométeróra közül az egyik nem akart elindulni. Egy nagy 0 (nulla) villogott rajta, ezzel is jelezve, hogy ez még semmi, ahhoz képest ami hátra van. Szerencsére volt a közelben egy órás, aki jól irányzott mozdulatokkal észhez térítette a ketyerét. Az előző napi biciklifürdetés ártott meg egy kicsit, de ha döcögősen is beindult a műszer.

 

 

 

Elérkezett az idő, az indulásra! Gyors üdvüzletek, puszik, jókívánságok ...

 

 

 

... és a polgármester úrral való óraegyeztetés után START!

 

   

 

Az indulás előtti percekben megkérdeztük Cseuz Lászlót.

A vele készült riportot ITT hallhatják!

 

Szentes, 2004. 07. 30.

.