Özönvíz árasztotta el a fonalfeldolgozót

 

Rekordmennyiségű özönvízszerű eső hullott megyénkre 2004. július 27-én a hajnali órákban. Míg Szegeden több mint 100 mm eső hullott egy 24 óra alatt, addig Szentesen 62-68 mm közötti csapadék áztatta az utakat.

 

Koszt György tűzoltóparancsnok töri a fejét, hogy hova tüntessék el a vizet!

 

Mindenhol megteltek az árkok és az átemelők is csúcsra lettek járatva, de így sem sikerült elkerülni, hogy jelentős anyagi kár ne történjen.

A szentesi tűzoltóságra igen sok bejelentés érkezett, de a legnagyobb kárt a szarvasi útról jelentették, ahol eláztak a fonalfeldolgozó irodái - tudtuk meg Koszt György tűzoltóparancsnoktól.

A Szegedi Fonalfeldolgozó Rt. Szarvasi úti üzemét már hajnalban elöntötte víz, ezért a cég 180 dolgozóját egyhetes kényszerszabadságra küldték.

 

 

 

Az ipari városrészben található üzem a környező üzemeknél alacsonyabban fekszik, és a csapadékelvezetők nem bírták elvezetni a szomszéd ipartelepekről ide folyó esővizet.

A Nagyvölgy-csatorna szivattyúi is teljes kapacitással dolgoztak, de a hálózatba került szennyeződés miatt nehézkes volt a Kurcába történő átemelés.

 

 

 

Koszt György a nap folyamán többször is felkereste azokat a területeket, amelyek az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján veszélyeztetve voltak. A Nagyvölgy-csatornán szinte teljes hosszában lassította a lefolyást az árokpart növényzete, de még mindig megválaszolatlan volt az a kérdés, hogy miért szaladt össze annyi víz a Szarvasi úton.

 

 

 

A hibát Varga Sándor és munkatársai találták meg az Attila utcai csapadékelvezetőben, ahol dugulás lassította a vízelvezetést. A hibát nem sikerült elhárítani, hanem a tűzoltók szivattyúkkal emelték át az esővizet a kérdéses szakaszon, hogy ezáltal apadjon a víz a fonalfeldolgozó udvarán. Ha véget ér az esőzés akkor várhatóan feltárják a hibát, de addig is éberen vigyázzák a területet, és amint kell újra berregnek a szivattyúk.

 

 

Több pince és garázs is megtelt az esővíztől, és ez alól a Petőfi Szálló sem maradt ki, mert a pincét közel 1 méteres víz lepte el. Itt is szivattyúval próbálták a vizet eltávolítani, hogy megvédjék az épületet és a pincében található gáz üzemű kazánt.

Szentes, 2004. 07. 28.

.