Jó évet zárt a Jövőnkért

 

 

A Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2004. június 7-én tartotta évzáró ünnepségét a Tóth József Színházteremben. Keller Jánosné az iskola igazgatónője számolt be a 2003/2004-es tanévben elért eredményekről, fejlődésről és sikerekről.

 

 

 

Évzáró beszédében elmondta, hogy az iskola a művészetek iránt fogékony gyermekek nem csak művészeti fejlődését, hanem emberformálás is feladatául tűzte. A hétköznapi foglalkozások gyümölcseként számos rendezvényen, és kiállításon vettek részt a diákok és tanárok.

 

 

 

Ennek a tanévnek talán a legnagyobb eredménye, hogy a Modern Tánc kurzus növendékei a "GREASE" Show tánc produkcióval második helyezést ért el Vass Sándor vezetésével a szegedi Modern Tánc Fesztiválon.

De mindez már a múlt, és a nyáron sincs pihenés a Jövőnkért háza táján, mert nyári táborokra várják a gyerekeket. Idén is megrendezik a „Kis képzőművész” és „Színjátszó” táboraikat, de  új elképzelésként a „Mesterségek táborát” is megszervezik, melyre nem csak gyerekeket, hanem szüleiket és felnőtteket is várnak.

 

 

Szentes, 2004. 06. 08.

.