A Szentesi VK új elnöke Beleon Zsolt

 

 

Az elmúlt hetekben igen sokat vitáztak a Társalgóban a Szentesi VK. vezetéséről. 2004. június 14-én közgyűlést tartott a Szentesi VK. Ezen megválasztották a klub új, héttagú elnökségét. Az egyesület első emberének az egykori kiváló vízilabdást az 1983-ban Isztambulban megrendezett ifjúsági EB aranyérmes csapat tagját Beleon Zsoltot nevezték ki.

2004. május 27-e óta nem volt elnöke a Szentesi Vízisport Klubnak, mert ezen a napon több mint 3 és fél órás maratoni tanácskozáson nyolc év elnökösködés után lemondott tisztségéről Juhász József. Az elárvult posztnak június 14-dike óta új gazdája van: Beleon Zsolt. A közgyűlés nemcsak a klub első emberének személyéről döntött, hanem az elnökség összetételéről is. A testületbe Beleon mellett Döbrössy Iván, dr. Rébeli Sz. Tamás, Radics Attila, Takács László és Bozó Zoltán került.

A hetedik személy kiléte még nem dőlt el: a hely a női gárdát szponzoráló cég képviselőjének van fenntartva.

Az új elnök, Beleon Zsolt 39 éves, vállalkozó, három gyermek édesapja. Szentesen 1976-ban kezdett el pólózni: tíz év után két esztendőre a Bp. Honvédba igazolt, 1988 és '91 között a Szegedben játszott. Nem csak az OB I-ben ért el sikereket, a magyar ifjúsági válogatott tagjaként 1983-ban Európa-bajnoki aranyérmet nyert Isztanbulban.

Szentes, 2004. 06. 16.

.