Demonstrálás a feldolgozók előtt

 

 

Ma az utakon, illetve Csongrád megyében a Pick, a Sole és a Hungerit előtt is folytatódik a gazdák demonstrációja, miután a szombati tárgyalásokon sem sikerült megállapodni képviselőiknek az FVM-mel.

Ma reggel (2004. február 23.) ismét az utakra vonulnak a gazdák országszerte, így Csongrád megyében is. A múlt heti négy helyszín mellett azonban most a Hungerit Rt. előtt Szentesen, illetve a Pick Rt. és a Sole Rt. szegedi üzemei előtt is megjelennek járműveikkel. Ez utóbbi megmozdulással szeretnének nyomást gyakorolni a három legnagyobb megyei feldolgozóvállalatra.

 

Szentesen a Hungerit Rt. parkolójába álltak be három traktorral a demonstráló termelők, így nem akadályozták a forgalmat, de a feliratok magukért beszéltek. Nagyobb felvonulásra azért sem lehetett számítani, mert három traktorra kapták meg az engedélyt.

 

 

 

Németh Imre agrárminiszter a termelők és a minisztérium megbízottai ma ismét tárgyalnak. A miniszter szerint a tárgyalások kulcskérdése, hogy milyen módon lehet a tejfelesleget levezetni. Most az extratej felvásárlási ára 62 forint, ám a termelők 77 forintot szeretnének kapni árujukért. A kérdés: a különbséget hogyan lehetne finanszírozni.

Szentes, 2004. 02. 23.

.