Hankó Attila emlékverseny a Kurcán

 

A Mikulás-kupa elnevezéssel 2004. december 4.-én, immár hatodszor rendezett horgászversenyt a szentesi egyesület, amely egyben az IV. Hankó Attila emlékverseny is volt. A szentesi származású színész négy évvel ezelőtt hunyt el autóbalesetben. Tagja volt a színész-horgász válogatottnak, nagy szerelmese volt a Tiszának. A Kurca városi szakaszán 3 fős csapatok indultak a kupáért. Közelebbről és távolabbról is érkeztek horgászok a helyi évadzáró megmérettetésre. Budapesti, szegedi, kiskunfélegyházi, kecskeméti, szarvasi, orosházi, mindszenti, szegvári pecások 22 csapatban horgásztak kedvükre ragyogó napsütésben ezen a délelőttön.

 

 

 

A díjakat Hankó Lászlóné adta át a győzteseknek. Gizike néni elmondta, hogy amikor a HAL szót kiejtik, akaratlanul is fiára emlékeznek, akinek a monogramja ez a három betű. A versenyen részt vett Trokán Péter színművész, aki barátja és csapattársa is volt Hankó Attilának.

 

 

 

A programot lezáró közös ebéd előtt ebben az évben is Hankó Attila portréjával gravírozott emlékbort vehettek át a horgászok. Közülük kevesen ittak az évek óta gyűjtött borokból mert az ereklyeként tiszteletben tartott ajándék sorozatként díszíti az érmes vitrineket. A résztvevők megegyeztek abban, hogy egy év múlva ismét találkoznak a Kurca-partján.

 

 Csapateredmények:

 

3. Szőrösök                                                                       2. Szolnok Vegyes

 

1. Körös HE

Szentes, 2004. 12. 13.

.