Pletyka fész(k)ek,

azaz a pletykás asszony(ok)!

 

 

2004. november 20-án rendezte meg a "szentesi Kiséri Óvodásokért" alapítvány IV. Jótékonysági bálját a Központi Gyermekélelmezési Konyha ebédlőjében. A báli program elején a kiséri óvodák óvónői az összegyűltek szórakoztatására adták elő a Pletykás asszony című magyar népmesét.

 

 

 

"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember s egy asszony. De az asszony olyan asszony volt, hogy a kicsiből szeretett nagyot csinálni. Jókat hazudott. Az ura szidta is ezért eleget. - Asszony, asszony, már megint miket beszélsz! - De az letagadta volna még az istent is az égről, hogy ő nem hazudott, nem mondott ilyent meg olyant. Gondolta magában az ura, megállj, mert egyszer kipróbállak."

 

 

 

Úgy is történt. Egy reggel az ember csak húzódozik, húzódozik, s nem akar felkelni.
Azt mondja neki a felesége:
- Keljen fel, na! Meddig kotol még ott az ágyban?
- Jaj, asszony! - sopánkodik az ura. - Nem akarok felkelni.
- Hát ugyan biza mért?
- Nem mondom meg neked.
- De mondja csak, mért nem akar felkelni.
- Jobb, ha hallgatok! Úgyis futsz, s azon nyomban elmondod másnak - így az ember.
- Én, itt törjön ki a nyavalya! Száradjon el a nyelvem, ha én egy szót szólok valakinek! Nem szólok én semmit, csak mondja! - bizonykodik az asszony.

 

 

 

- Hát hajolj ide közelebb!
Az asszony odahajolt, odadugta a fülét.
- Hallod-e, mi történt velem! - kezdi az ember.
- Ugyan biza miféle?
- Eh, jobb, ha nem mondom meg, mert ha megmondom, abban a szent minutumban elmondod.
- Nem mondom én, itt üssön meg a guta! - esküdözött az asszony. A jóisten tudja, miket nem mondott még magára a nagy fogadkozásban.
- Hát jól van - mondja megint az ember -, gyere, hajolj ide, nehogy valaki meghallja! Nem akarok a falu szájára kerülni. Nézz csak ide, mi történt velem! Az éjjel tojtam egy tojást.

 

 

 

- Ugyan, menjen már! - nevetett az asszony.
Erre kihúzott az ember egy tojást a dunyha alól, amit azelőtt egy pár perccel dugott oda. De csak ki akarta próbálni a feleségét.

És, hogy ezután mi jött?

Elindult a pletyka lavina!

Szentes, 2004. 11. 24.

.