"Nem kellene-e elfeledni? - a válasz egyértelműen - NEM , mert ...

... a múlt nem ismétlődhet meg!

2004. október 3-án a Városi Könyvtár oldalán leplezték le a magyar holokauszt 60. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktáblát.

"A halál az élet része, és a halottakkal szemben kötelességeink vannak: a szeretett lények életét, személyiségét nem szabad elfelejtenünk, és időről-időre fel kell idéznünk." ezt olvashatjuk Raj Tamás: „Zsidó eszmék és jelképek” című könyvében.

Sokat szenvedett a zsidó közösség, a történelem során, ártatlanul - mint legutóbb, a holokauszt idején - olykor még tömegmészárlás áldozatává is lett. Holott tanításai mindmáig az emberi élet értékét, a másság tiszteletét, a felebaráti szeretetet és nagyfokú empátiát (beleérzést) hirdetnek. Jókai Mór szavaival „a zsidók találták fel a bűnbak fogalmát, s mégis ők lettek a világ bűnbakja”.

A holokauszt 60. évfordulójára való megemlékezésre és közös emlékezésre sokan gyűltek össze a Városi Könyvtár oldalán található téren. Itt avatták fel a magyarországi holokauszt 60. évfordulójára megemlékező márványtáblát.

A megemlékezést Szirbik Imre polgármester kezdte, aki beszédében megkérdezte, hogy "Nem kellene-e elfeledni a történelem ezen rémségét, melyről már az emberiség harmadik generációja emlékezik meg? - a választ is ő adta, hogy - egyértelműen NEM! Nem, mert a múlt nem ismétlődhet meg!

A képre kattintva meghallgatható Feldmájer Péter beszéde!

Feldmájer Péter a találkozással a megemlékezéssel kapcsolatban így fogalmazott: Ha valakinek a gyermeke aludni tér, akkor mielőtt ő lefekszik elmegy megnézi, hogy jól betakartak-e. Ekként cselekszik a zsidó ember is, amikor mindig vissza tér halottai sírjához. Először 30 nap után, miután meghalt, majd minden évben egyszer, s megnézi a sír, a hely ahol örökké nyugszik az ő hozzátartozója rendben van-e.

Idők telnek, a sírok egyre mélyebbre süppednek, a sírkövek, lassan lassan eltűnnek. Ekkor a zsidó közösségé a feladat, hogy rendben tartsa a temetőt újra és újra visszatérjen és emlékezzen olyan emberekre, olyan nevekre akiket talán már nem is ismerünk. Mi van akkor, ha nincsen zsidó közösség, mi van akkor ha egy egész közösséget pusztítottak el. Nos akkor a nem zsidókra, hanem arra a városra marad, hogy emlékezzen azokra, akik valaha a város polgárai voltak.

Feldmájer Péter és Szirbik Imre polgármester leplezte le az emléktáblát

Az emléktáblát Herczeg J. Pál adományából a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány állította.

Az elhangzó beszédeket, és
a Goldmark Kórus műsorának részletét ITT hallgathatják meg!

MP3 tömörítésű WAV (3,6 MB)

Az ünnepség végén a könyvtárban holokauszt emlékkiállítás nyílt meg a magyar - köztük a szentesi - zsidóság életéről, pusztulásáról.

Az antiszemitizmus végigkísérte a zsidók szétszóratásának egész történetét, ám ha a vándorlás irányait megfigyeljük, különös jelenségre lehetünk figyelmesek. Ez a vándorlási folyamat természetesen mindig kényszerű volt, de ahonnan a zsidók akár önként eltávoztak (vagy ahonnan menekülni kényszerültek), az az ország, az a terület mindig lehanyatlott, fejlődése visszaesett. Ahol viszont letelepedtek, ahova igyekeztek, ott mindig társadalmi és a gazdasági-kulturális felemelkedés következett be.

Bármennyire is vonzóan hangzik mindez, nem hiszem, hogy a zsidóknak ekkora szerepük lenne a kultúra és a gazdaság fellendítésében. Inkább fordítva gondolom. Úgy vélem, a zsidók jelenléte egy-egy országban olyan, mint valamely hőmérő. Ahol jól érzik magukat, ahol megtűrik, sőt, szívesen látják őket, ott fejlődés várható, ott az ország érdekeit tartják szem előtt, ahol viszont kiszorítják, megkülönböztetik őket, ez a legelső jele annak, hogy az országban nincs rendben valami, hogy veszély fenyegeti az egész ország lakosságát, az egész társadalmat, a kultúrát és a gazdaságot.

Szentes, 2004. 10. 11.