'' Fegyelem, fegyelem és fegyelem! ''

Bemutatkozott Vidumanszky László a Legrand-Szentesi VK OB I-es vízilabdacsapatának új trénere.

 

 

2004. január 5-én mutatkozott be új csapatának a Legrand-Szentesi VK OB I-es vízilabdacsapatnak új trénere Vidumanszky László. Ezen a délutánon találkozott először a csapat és edzője. Elsőként Juhász József elnök ismertette mindenkivel azt a tényt (amit már mindenki tudott!), hogy január 1-től már nem Komlósi János irányítja a gárdát, hanem Vidumanszky László az egri csapat volt szlovák trénere. A férfi vízilabda OB I őszi szezonja nem úgy sikerült a Legrand-Szentesi VK csapatának, ahogy azt a klub vezetői várták. A gárda az alapszakasz felét négy ponttal 1 győzelemmel, 2 döntetlennel és 8 vereséggel 70 lőtt és 117 kapott góllal a 10. helyen zárta. Komoly tárgyalás folyt a névadó szponzorral, aki kilátásba helyezte, hogyha nem sikerül előrébb kerülniük a bajnokságban, akkor megvonja támogatását.

Ismertette továbbá, hogy a város vezetése bízik a csapatban és bízik a szentesi vízilabdában. Az elnökúr elmondta, hogy délután a rádióban egy órán keresztül firtatták, hogy miért kap olyan sok pénzt a vízilabda támogatásként, ha az eredmények ezt nem indokolja. Folytatta beszámolóját Juhász József, hogy a városi támogatás főleg az utánpótlás nevelésre fordítják, és a férfi csapat leginkább a névadó szponzortól függ. De nézzünk a jövőbe. Megérkezett városunkba Vidumanszky László, aki a következő szavakkal indította bemutatkozóját: "Három dolog kell a sikerhez: Fegyelem, fegyelem és fegyelem!", és folytatta "mindenki tudja, hogy keménykezű edzőnek tartanak, de nagyon fontos, hogy a vezető, edző, játékos egyet akarjon, az pedig a győzelem".

 

 

Vidumanszky László (42 éves): A Kosice játékosaként tízszeres csehszlovák bajnoknak mondhatja magát. A válogatottban 12 éven át szerepelt, a nemzeti együttesnek sokáig a kapitánya is volt, a barcelonai olimpián búcsúzott el. A bekk és szélső poszton is kiváló pólóst '88-ban leigazolta a Mladost Zagreb. Három évig szerepelt benne, ez alatt kétszer-kétszer lett BEK-aranyérmes és jugoszláv bajnok, valamint egyszer Szuperkupa-győztes. Zágráb után egy évet az Eger, kettőt a horvát Opatija, majd szintén egyet a BVSC együttesében húzott le. Az utóbbiban MK-győzelem is fűződik a nevéhez. Edzősködni 1996-ban kezdett; a szlovák válogatott segédtrénere volt 2000-ig, majd egy éven át az ottani juniorválogatott szakmai munkáját irányította. Közben szlovák bajnokságot is nyert '98-ban a pozsonyi Slaviával. Két évvel ezelőttig az SKP Kosice kispadján ült, amit 2002-ben az egri gárdáéra cserélt fel.

Szentes, 2004. 01. 06.

.