A testületi ülésről jelentjük!

 

 

 

Az önkormányzat képviselő-testülete 2004. január 23-án megtartott ülésén több fontos ügyet tárgyaltak, amiről vitatkoztak már az Olvasók is a Társalgó rovatban. Melyek is voltak ezek? Elsőként említeném a multinacionális cégek betelepülését, ami a mai napig foglalkoztatja az olvasókat. Ezen az ülésen mutatkozott be a Lidl csoport képviselője. A képviselő-testületnek döntenie kellett, hogy lemondjon egy földterület elővásárlási jogáról, amit az élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó német Lidl-csoport kíván megvásárolni.

 

A vitát és a szavazást ITT hallgathatják meg!

(mp3, 1Mbyte, 9 perc)

 

 

 

A másik fontos és sokakat érdeklő téma volt, hogy kiről nevezzék el a szentesi sportcsarnokot. Már évek óta folyik a huzavona ebben az témában, és végre pont került az ügy végére. Érdemes végighallgatni azt a 19 perc hosszúságú vitát amelyet a Rádió Szentes közreműködésével rögzítettünk.

 

A névadás vitáját és a szavazást ITT hallgathatják meg!

(mp3, 2,1Mbyte, 19 perc)

Dr. Papp László Európa bajnok, olimpiai ezüst érmes magyar birkózó,

edző, szakíróról nevezik el a Szentes Városi Sportcsarnokot!

 

 Ki volt Dr. Papp László?

                               

Dr. Papp László életrajzát ITT tekinthetik meg!

Szentes, 2004. 01. 28.

.