MULTI JÖN SZENTESRE?!

 

 

Már szinte évek óta szóbeszéd, hogy jön egy multinacionális cég Szentesre. Elindultak a találgatások is, hogy hol létesülne új bevásárlóközpont, és ez a téma eddig is foglalkoztatta a szentesieket, de azután még jobban fogja, mert a 2004. január 23-ai testületi ülésen fontos bejelentés lát napvilágot. A képviselő-testületnek döntenie kell, hogy lemondjon egy földterület elővásárlási jogáról, amit az élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó német Lidl-csoport kíván megvásárolni. Szirbik Imre polgármester a Rádió Szentes testületi ülés előzetes ismertetésében így számolt be róla:

 

A polgármesteri beszámolót ITT hallgathatják meg!

 

A témához hozzátartozik, hogy a Lidl-csoport 5 milliárd forintos beruházással azért építi fel 30 ezer négyzetméteres logisztikai központot Székesfehérvárott, mert a következő években terjeszkedni akar. Székesfehérvárott öt, a Dunántúlon, illetve Kelet-Európában pedig számos üzlet nyitását tervezi. A logisztikai központnak az Alba Ipari Zónában vásároltak területet, a felépítendő létesítmény nagyságára jellemző, hogy ott egyszerre száz kamion ki- és berakását lehet majd elvégezni.

Szentes, 2004. 01. 21.

 

.