2003. június 27-28-án rendezték meg a II. Tisza-parti Nyitó Party-t a szentesi Tiszai strandon. Két napon keresztül változatos vízi programokkal, és parti versenyekkel, és 8 sztár együttessel várták a Tisza szerelmeseit.

 

2003. június 27. (péntek)

 

 

Péntek koradélután a rekkenő hőségben már sok fiatal indult ki a Tisza-partra, hogy az elsők között tudjanak benevezni a vízifoci bajnokságba.

 

 

 

 

 

A szórakoztató gyermekversenyek közül a leglátványosabb a lisztfújó verseny volt. Aki ügyes volt, az a tányér alján talált összegből fagylaltot vásárolhatott.

 

 

A sztárvendégek előzenekara a Hell's Angels volt.

 

 

Az esti jókedvet egyesek sörivó versennyel alapozták meg, amikor is két korsó (azaz 1 liter) sört kellet meginni rövid idő alatt. A nyertes arcára fagyott a mosoly, amikor is közölték vele, hogy egy tálca (azaz 12 korsó) sört nyert a teljesítményével.

 

 

 

A több száz nézőből álló közönség napnyugta felé több ezres tömeg kerekedett és a fiatalok várva várták az est sztárvendégeit.

 

 

 

ROMANTIC

 

 

Elsőként a Gáspár Győzike vezetésével a Romantic együttes lépett fel a színpadon.

 

 

 

 

   

 

V-TECH

Győzike és csapata után egyből a V-TECH együttes lépett a színpadra.

 

 

 

Az együttes a koncert elején segítséget kért a fiatal rajongótábortól, mert egy jó hangú fiatalhölgy közreműködését kérték, hogy segítsen elénekelni az Éjfél után című slágert, melyben eredetileg az énekes (Kecskés Tibor alias Kefír) testvére közreműködött.

 

 

 

 

FRESH

 

A V-TECH együttes koncertje után vétek volt, ha valaki elment, mert Győzike szavajárásával élve Majka papa csaja lépett a színpadra. A sztárpletykák köréből származik a hír, hogy a Valóvilág reality-show egyik felfedezettje összefűzte magát a FRESH lányegyüttes szőke tagjával.

 

 

 

 

 

 

 

UNITED élő koncert

 

 

Utolsóként a UNITED együttes lépett a színpadra, akik közel másfél órás élő koncertet adtak.

 

 

 

 

 

A következő nap képes eseményeit

ITT tekinthetik meg!

Szentes, 2003. 07. 01.