KÉSZ van a lépcső!

 

 

Lezárt lépcső!                                                                            A felújítás!

 

Sok olvasó most értetlenkedve olvassa ezt a hírt, mert már régen tudják, hogy felújították a Művelődési és Ifjúsági Ház bejárati lépcsőjét. Igen ám, de a szó pejoratív értelmében véve KÉSZ van!

 

A lépcső története:

Az Ifjúsági Ház lépcsőjét elsőként lezárták a járókelők elől, mert a szétfagyott alapzat miatt balesetveszélyes lett.

Következő lépésként pályázatot írtak ki a lépcső felújításra.  Három ajánlat érkezett a munkára. Ezek közül egy helybeli vállalkozót bíztak meg a feladat elvégzésével. Előbb szétbontották a teljesen széttöredezett lejárót, majd újat építettek a helyére (a meglévő alapokra helyezve). Az úgynevezett kültéri műkőből készített lépcsők jól bírják az időjárás viszontagságait: a fagyot, a jeget és így tovább.

Az önkormányzatnak a felújítás 1 millió 250 ezer forintjába került.

A lépcső két oldalára egy-egy korlátot is terveztek, amely a mai napig nem került a helyére.

 

A lényeg:

Sajnos a lépcsőn repedések jelentek meg. Lépcsőfokonként kb. 15 hajszálrepedés éktelenkedik. Ez összesen 150 repedést tesz ki. Eső után jól láthatók a műkőből készült lejárón. A kérdés felmerülhet mindenkiben, hogy ha a plusz 30 fokot nem bírja a lépcső, akkor a mínusz 20-at, hogyan fogja. Sajnos a megjelent repedésekbe belekerülő víz télen darabokra fogja törni az új lépcsőt.

 

Szentes, 2003. 06. 25.