Francia négyes, avagy négyen a kanapén

Tóth J. bérlet előadása

 

Camoletti: Francia négyes, avagy négyen a kanapén című bohózatot tekinthették meg a Tóth József bérlettel rendelkező színházlátogatók 2003. május 21-én a Tóth József Színházban.

 

 

A bohózatot a „régi” Vidám Színpad és a „régi” Soproni Petőfi Színház művészeinek (Mikó István Straub Dezső Nyertes Zsuzsa Benkő Péter Rátonyi Hajni) előadásában láthattuk.

 

 

 

A „Francia négyes” nem klasszikus táncra, hanem két pár szerelmi kalandjára utal. A mulatságos helyzetek abból adódnak, hogy az ügyvéd férj és a fogorvos feleség hosszú, unalmas frigyüket megelégelve átálltak a „nyitott” házasságra. Mindkét fél a változatosság gyönyörét keresve, rátalált új párjára. A helyzetet bonyolítja, hogy mind a férj, mind a feleség új kedvesét a korábbi, közös családi fészekbe költözteti, így „édes négyesben” töltik napjaikat. A komédia váratlan fordulatot vesz, amikor a „zöldszemű szörny”, a féltékenység felüti a fejét. A férj ugyanis sehogyan sem tűri, hogy felesége a saját házában szarvazza fel, ezért aztán a - minden lében kanál - komornyik tanácsára elég kockázatos módon próbálja hitvese kedvesét elüldözni a családi fészekből. Hogy milyen módon, az meglepetéseket tartogat a „Francia négyes” szereplőinek és kedves közönségének.

 

Szentes, 2003. 05. 21.