Komolyzenei hangverseny

 Szabadi Vilmos (hegedű)           Vígh Andrea (hárfa)

2003. február 25-én a Szentesi Művelődési Központ Komolyzenei Hangversenybérletének soron következő koncertjén Vígh Andrea hárfaművész és Szabadi Vilmos hegedűművész adott nagysikerű koncertet a Latha László Zeneiskolában.

Vígh Andrea: Az ég akarta, hogy hárfaművész legyek. Zenei tagozatú általános iskolába jártam, zongorázni, énekelni tanultam, de nagyon érdekelt a biológia, és csak tizennégy éves koromban döntöttem úgy, a zenei pályát választom. A véletlennek, korábbi bizonytalanságaimnak köszönhetem, hogy hárfa szakra jelentkeztem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. Rövid idő alatt "beleszerelmesedtem", és közelebbi kapcsolatba kerültem ezzel a hangszerrel. Amikor a vállamhoz támasztom a hárfát, ráteszem a kezem a húrokra, és megrezdítem, e rezgés az egész testemet átjárja, és a játék, a muzsikálás fizikai örömöt, élményt jelent.

Szabadi Vilmos: Nagyon sok dolog érdekelt, talán éppen a hegedülésért rajongtam a legkevésbé, mindig úgy éreztem, amikor végigmentem az utcán a hegedűtokkal, hogy mindenki engem néz és a hátam mögött rajtam röhög… Pedig édesapám, aki hegedűtanár volt, már négyévesen hangszert adott a kezembe és tanítani kezdett. Sokáig a szárnyai alatt tartott, azután tízéves koromtól az óbudai Tímár utcai zeneiskolában – kiváló pedagógus, Kállay Gyula növendékeként – hivatalosan is folytattam a hegedűtanulást. Felvettek a Bartók konzervatóriumba, ahol Répássy Györgyi osztályába jártam, majd következett a fõiskola – azaz végigjártam a szokásos „szamárlétrát”, amely az előadóművészi pályához szükségeltetett. Az a bizonyos végső elhatározás, hogy márpedig én hegedűművész leszek, tizenöt éves koromban született meg bennem. Pontosan tudtam, ha el szeretnék érni valamit, a sikerért még többet, még aktívabban kell dolgoznom. Attól kezdve tudatosan készültem a szólistakarrierre, egyfajta egészséges becsvágy ösztönzött.

Szentes, 2003. 02. 26.