A szezon első győzelme a 750. bajnoki mérkőzésen

Legrand-Szentesi VK - Szolnok 11-5

(1-2, 4-2, 3-0, 3-1)

 

 

Szentes: GÁL - Larisinyec, BERKI 4, JUHÁSZ E. 3, SZÉNÁSZKY 2, Kis I. 1, Szebeni. Csere: Somogyi 1, Pellei, Vígh, Zentai, Juhász Zs., Kameneckij. Edző: Komlósi János.

Szolnok: Sűrű - Balog, Egedi 1, Boros, Babay 2, Balogh, Mohi. Csere: Tapasztó, Hangay, Arroyo 1, Broome, Mráz 1. Edző: Hasznos István.

 

 

 

A szentesiek nagyon fogadkoztak a találkozó előtt, hogy végre valahára megszerzik első győzelmüket a számukra gyengén sikerült szezonban. Erre reális esély mutatkozott, elvégre a szintén kétpontos Szolnok nem tűnt verhetetlen riválisnak, pláne nem hazai környezetben.

A nagy akarásnak azonban nyögés lett a vége, legalábbis az első negyedben. Igaz ugyan, hogy a találkozó első gólját Juhász E. szerezte, de aztán erre a vendégek kettővel válaszoltak. Ekkor bizony nem úgy nézett ki, hogy a végén könnyed szentesi siker születik. A második hét perctől kezdve nagy változás állt be a játékba, a házigazdák egyre magabiztosabbá váltak, ami a lényeg, ez gólokban is megmutatkozott. A fordulat bekövetkeztében nagy szerepe volt Szénászkynak, aki egymás után két bombagólt is szerzett, amit Kis I. és Berki előnytalálata követett, 5-4.

 

 

A harmadik játékrészben a Szentes folytatta harcos, megalkuvást nem ismerő játékát, lehetett látni a játékosokon, hogy rettenetesen átérezték a meccs fontosságát és ennek megfelelően küzdöttek, harcoltak. Juhász E., Berki és Somogyi góljára ekkor már képtelenek voltak válaszolni a szolnokiak, akik kicsit a hitüket is elvesztették, 8-4. Bár még hátra volt hét perc a találkozóból, de már ekkor borítékolható volt, ezt a meccset kizárólag a Legrand nyerheti.

Így is történt, a házigazdák a záró negyedben is berámoltak három gólt a vendégek kapujába, akik tudásából mindössze egyetlen válaszra tellett, 11-5. Fellélegezhetnek a szentesiek, sokáig vártak erre a diadalra, amely nem is jöhetett volna jobbkor. Amennyiben a most mutatott teljesítményt a szezonban néhányszor megközelítették volna, pár hellyel biztosan kedvezőbb pozícióból várhatnák az alapszakasz második körének január végi folytatását.

 

 

A szigorú tekintet felért egy szemmel veréssel, és a gólgyártás tovább folytatódott.

Szentes, 2003. 12. 23.