A nagy álmok elindulásának esztendeje

 

A sikeres pályamunkák készítőinek a tiszteletére rendezett, fogadással egybekötött ünnepséget tartott az Önkormányzat a Művelődési és Ifjúsági Házban 2003. december 9-én.

 

Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte azt a helyi rendeletet, amely a pályázatírók jutalmazásáról szólt, de az önkormányzat azonban törvényes keretek között megtalálta a módját a közszféra munkatársainak elismerését.

 

 

 

A város intézményei a 2003-as esztendőben közel 200 pályázaton próbált meg többlet forráshoz jutni. A benyújtott pályázatok összesen közel 4 milliárd forint pluszt jelentett volna a városnak, de a beadott pályázatok több mint 50%-a nyert amely forintálisan 1,2 milliárd forintot jelent. Az intézményi pályázatokon 68 millió forint került a városba, de a nagyobb összegeket az önkormányzati pályázatok jelentik, amelyek közé sorolható pl. a csatornázási program. A 2003. esztendőt nyugodtan tekinthetjük a nagy álmok elindulásának esztendejének, mert több olyan pályázat került beadásra amely több évre meghatározzák az elvégzendő feladatokat és irányt mutatnak a fejlődésnek. Mivel sok pályázat nyert, ezért a város kasszája igen csak megcsappant az önrészek miatt, és Szirbik Imre polgármester úgy fogalmazott, hogy „Túl nyertük magunkat”, de senki ne adja alább a pályázatírási kedvét, mert mindent megtesznek, hogy az esetleges forrást megtalálják a jövőbeni pályázatok önrészének finanszírozására.

A pályamunkát benyújtók listáját a Deák–Damjanich általános iskola vezeti a maga 17 pályázatával.

Innovatív iskola a Boros!

A 2003. évben benyújtott intézményi pályázatok közül -az elnyert összeget tekintve- a Boros Sámuel Szakközépiskola és Szakiskola összesen 21.535.082,- Ft-nyi támogatási összeggel emelkedik ki (a gondozási központ alig maradt le a Boros mögött, hiszen 21 milliónyi forintot ítéltek meg a különböző fejlesztések megvalósításáért összeállított munkájukra.) Ennek az összegnek nagyobb hányadát három Phare pályázat teszi ki. Ezeknek a pályázatoknak a segítségével az iskolaváltás megkönnyebbítését célzó fejlesztéseket tudnak kialakítani a 9-dikesek számára és egy iskolai médiacentrumot, valamint pályaválasztási és pályaorientációs hálózatot hozhatnak létre a Dél-alföldi régióban.

 

Erdeiné Pusztai Judit a már megvásárolt idegen nyelvi központ anyagaival.

 

A harmadik Phare pályázat lehetőséget biztosít, hogy a vállalkozási ismeretek tanagyagot szemléltetve és mindenki számára elérhetővé tegye. Ez a tananyagfejlesztés nemcsak a diákoknak szól. Kezdő ill. kezdés előtt álló vállalkozóknak is hasznos ismeretanyaggal szolgál. A létrehozott tananyagok mellett kurzusok és egyéb konferenciák megszervezését is segíti az elnyert összeg, amikor is mondhatni „menő” vállalkozókat, gazdasági és PR szakembereket hívnak egy közös beszélgetésre. Az Oktatási Minisztérium az elmúlt tanévben hirdette meg a Világ-nyelv programot, mely az idegennyelvtudás fejlesztését célozza meg, hogy hazánk felzárkózzék az idegen nyelveket beszélő európai országok sorába. A Boros Sámuel Szakközépiskola és Szakiskola a Forrás alprogram témakörben sikeresen pályázott, melynek célja a közoktatás hátrányos helyzetű résztvevőinek felzárkóztatása az idegen nyelvek terén, az önálló tanulást lehetővé tevő idegen nyelvi könyvtár-tanulóközpont kialakítása. Jelenleg az idegen nyelvű könyvek és DVD-k beszerzése folyik, és várhatóan 2004. januárjában fogják átadni az idegen nyelvi könyvtár-tanulóközpontot.

 

Az iskola tanulói a Magyar Bálinttól kapott elismerő oklevéllel.

 

Az elmúlt héten nagy elismerésben részesült még az iskola. Az országosan kiírt pályázaton bekerült abba a 20 oktatási intézmény közé, akik Magyar Bálint oktatási minisztertől vehették át az elismerő, az Európai Innovatív Iskolahálózat tagságát bizonyító oklevelet.

 

Szentes, 2003. 12. 11.