Miniszteri buzogány a toborzásért

2003. december 12-én Budapesten a Honvédelmi Minisztérium Központi Klubjában kitüntetési ünnepséget rendeztek a toborzásokon eredményes munkát végző hivatásos kollegák és civil szervezetek tagjai részére.

Az ünnepségen a teljes honvéd vezérkaron túl, megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is. Személyesen adta át a kitüntetéseket, tárgy- és pénzjutalmakat, azoknak, akik a honvédség toborzó munkáját segítették a saját területükön.

Örömmel tudatjuk, hogy tárgyjutalmat kapott Garai Sz. Imre a szentesi polgármesteri hivatal védelmi-, drog- és sportreferense is.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter Garai Sz. Imrének „a toborzó munkában huzamos időn át végzett, átlagon felüli tevékenysége elismeréséül EMLÉKTÁRGYAT (kis buzogányt)” adományozott.

A buzogány az ember egyik legrégibb fegyvere. A hánccsal rögzített kőbunkótól kezdve, a harci fegyvereken át, az artisták buzogányain keresztül a mai napig is kitüntető jelvényként használatos emléktárgyig, nagyon sok fejlődési fokozaton ment át, az emberi találékonyság egyik bizonyítékaként.

Magyarországon a kunok a XIII. századi betelepülésével jelent meg a buzogány, s Nagy Lajos király lovagjai egy évszázad elteltével már fő fegyverként használták. A XVI. század végére a buzogány elvesztette alapvető funkcióját, hiszen a csatákban egyre kevesebb olyan harcos volt akik nehéz vértekkel védték magukat, egyre kevesebb lett a test elleni közelharc, jöttek a lőfegyverek, és ellenük a buzogány már nem sokat ért. De megmaradt jelvényként a csapatvezető tisztek vezénylő-eszköze, jelvénye volt a lovasságnál, de még a gyaloghajdúk hadnagyainál is. Neve is innen származik, hadnagyi buzogány.

A XVIII. században még a hadvezérek díszjelvényeként, mint vezéri buzogány él tovább, de a század végén már teljesen átalakult formában jelenik meg francia és porosz hadvezérek kezében, s marsall-botként fejlődik tovább. A buzogányok sok-sok változata közül a hadnagyi buzogány az, amelyet sajátosan magyar változatnak ismer a fegyvertörténet, s bár más nemzetek katonáinak a kezében is megjelent, a XVII. század folyamán a magyar tisztek öltözetének egyik legtipikusabb darabja, a csapatvezető nélkülözhetetlen eszköze volt.

Szentes, 2003. 12. 17.