III. Regionális Konszenzusos Konferencia

 

 

 

2003. október 20-án rendezte meg a szentesi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a III. Regionális Konszenzusos Konferenciát az  Ifjúsági Házban. A szervezőknek kiváló előadókat sikerült felkérni, akik hasznos és érdekes információt adtak át azoknak, akik a kábítószerek, vagy egyéb káros szenvedélyek ellen kívánnak fellépni.

Programon kívül, de mégis szervesen a témához kapcsolódóan szólalt fel elsőként dr. Rideg Sándor pszichiáter, aki a drogok hatását és annak nélkülözési (elvonási) pszichikai tüneteit ismertette a megjelentekkel. Ezek után Zsolczai István r.őrnagy tartott előadást a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos cselekmények, jogszabály-változások és a bűnözés kapcsolatáról.

Ezen a konferencián mutatkozott be a térség kábítószer-ellenes szakembereinek a GYISM újonnan kinevezett helyettes államtitkára Gábor Edina.

 

 

   Gábor Edina pszichológus, tíz éve dolgozik a kábítószerügy területén. Iskoláit az Eötvös Loránd Tudományegyetem mellett az amszterdami egyetemen, a Semmelweis Egyetemen, valamint a Berzsenyi Dániel Főiskolán végezte. A fiatal szakember 2001 és 2003 között az Egészségügyi Minisztérium Nemzetközi Forráskezelési Főosztályán dolgozott, 2003 elejétől pedig az Országos Egészségfejlesztési Intézet nemzetközi osztályának vezetője volt.

 

 

 

Klobusiczki György - a Rendőrtiszti Főiskola adjunktusa - szemléltető hatású előadását többek kérésére, még szélesebb körben, meg fogja ismételni, melyet elsősorban 13-16 év körül iskolás gyermekek és a pedagógusoknak szánnak.

A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatója dr. Felvinczi Katalin és az elterelés szakértője dr. Koós Tamás is egy-egy előadást tartott az érdeklődőknek.

 

Szentes, 2003. 10. 22.