Búcsú Dr. Mónus Sándortól

 

               

 

Gyászol Szentes, a megye és az ország vívótársadalma. Néhány héttel 81. születésnapja után elhunyt dr. Mónus Sándor mesteredző, akit 2003. január 11-én helyeztek örök nyugalomra a szentesi alsó református temetőben.

A szentesi vívóélet összeforr dr. Mónus Sándor életútjával.

Mónus Sándor (1921) Hódmezővásárhelyen és Szegeden tanulta a vívás tudományát Bangha Sámueltől és lovag Ármentánó Edétől. Középiskolás korában tõrvívásban országos bajnokságot nyert. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron folytatta, és az iskola vívószakosztályának (KEAC) tagjaként 1943-ban megnyerte Erdély kardbajnokságát.

1947-ben és 1948-ban a magyar bajnokságban 4. és 6. lett. Az 1948-as londoni olimpiai keret tagja volt, de értelmiségi származása miatt itthon kellett maradnia.

Szentesre kerülése után 1957. január 1-jével a Szentesi Vasutas SC-nél beindította a szentesi vívó életet.

 

Szentes, 2003. 01. 13.