Végső nyughelyre lelt Szentesen

 

 

 

2003. január 24-én Szentesen, a Jézus Szíve római katolikus templom kriptájában helyezték örök nyugalomba - végakarata szerint - dr. Eke Károlyt, Csongrád egykori országgyűlési képviselőjét. A búcsúztatáson a hozzátartozók mellett részt vett Bedő Tamás, a szomszéd város jelenlegi polgármestere, Molnár József, a korábbi polgármester, Vincze László országgyűlési képviselő, Berkes István jegyző, Gyovai Gáspár alpolgármester és az elhunyt sok tisztelője.

 

 

 

Az elhunyt így ír magáról 1998-ban kelt életrajzában: "Földmunkás családban születtem 1932. november 8-án Csongrádon. Itt végeztem a középiskolát, majd sikeres érettségi után Budapesten szereztem három diplomát. Orvostudományi alapokon klinikai pszichológiára szakosodtam de jogi diplomámra is büszke vagyok. 30 évet töltöttem a tudományos ismeretek terjesztésében és 14 könyvet írtam. Közülük néhány: ''Lélek és Test'', ''A Kutatás Tárgya Az Ember'', ''A Keleti Gyógyítás Útjain'', ''A Tudomány Hullámhosszán'', stb. 1956-ban egy évet ültem börtönben forradalmi tevékenységeimért. Főszerkesztője vagyok az ''Egészség'' című lapnak, amelyet 1886-ban dr. Fodor József az akkori idők európai hírű orvostudora alapított. Két ciklusban voltam országgyűlési képviselő (1985-90, 1990-94) , az elsőben az ellenzék elnöke, a Független Képviselők Csoportjának vezetője voltam. Felsőfokú bizonyítvánnyal rendelkezem angol, német és orosz nyelvekből."

Néhány kitüntetése: MÚOSZ Hevesi Endre-díj; Pro Urbe Csongrád (1982); Akadémiai Újságírói Díj.

Utóbb viselt tisztségei: a MÚOSZ Egészségügyi Szociálpolitikai és Társadalombiztosítási Szakosztály tiszteletbeli elnöke; a Bio Terméktanács elnöke; az Egészségügy Minisztérium Sajtóosztályának vezetője (2001-2002).

Eke Károly újságíró, a Magyar Rádió egykori főmunkatársa, volt országgyűlési képviselő nagy népszerűségnek örvendett szülővárosában és országszerte. Az utóbbi 2 évben Egészségügyi Minisztérium sajtóirodája vezetőjeként számos politikai támadást kellett elviselnie. Az MTI rövid híre szerint "Eke Károly holttestét 2003. január 7-én találták meg budapesti lakásán, halála már korábban bekövetkezett."

(Fotó: Vidovics F.  -  Internetes forráskutatás, szöveg: Tímár F.)

Szentes, 2003. 01. 27.