MAJÁLIS 2002 

 

A szentesi Majális képes összefoglalója!

 

Az átmulatott lampionos felvonulás után picit korai volt az ébresztő, amivel a Városi Fúvós Zenekar kedveskedett a lakosságnak.

 

 

 

A harminc mázsa fúvóstag egy teherautó platóján szorongott, járta a várost és az ismerősöknél, barátoknál elhúzták ill. elfújták mindenki nótáját. Ez a szolgáltatás nemespárlati deciliterben volt igényelhető, amit gyorsan a megromlástól való félelmükben el is fogyasztott a zenekar.

 

 

 

A városi sportpályán rendezték meg a szentesi Sportmajálist, ahol egy kellemes délelőttöt tölthetett el az egész család. Foci meccsek , kézilabda mérkőzések, és ügyességi gyerekjátékokon mérték össze tudásukat a jelentkezők.

 

 

 

A Szentesi Repülő Klub egy kis technikai bemutatót tartott, ahol a makettől a valódi nagy repülőgépig minden megtalálható volt.

 

 

 

Tánc (szalontánc, néptánc) és sportbemutatókon szórakozhattak akik a színpadra irányították figyelmüket.

 

 

 

Egy érdekes művészi sport talán itt mutatkozott be először Szentesen, mert az akrobata lovaglás egy elég ritka sportág. A gyerekek a bemutatókra nem figyeltek mert egy izgalmas aszfaltrajz versenyben szerettek volna minél jobb helyezést elérni.

 

 

 

Az egész délelőtt folyó horgászverseny csúcspontja az volt, amikor a halászlé-főzőverseny értékelése folyt, amibe a versenyen résztvevők is besegítettek, és mire a zsűrizés megtörtén más el is fogyott versenymű.

 

 

Délután gyerekvetélkedőn bővíthették ismeretüket a gyerekek, amit Garai Sz. Imre tartott.

 

 

 

Az est beköszöntével először Kertész Ákos és zenekara, majd a Seres formáció lépett a színpadra. A koncertek után Karaokie Show-t szerveztek Önjelölt énekeseknek, ahova először nehezen jelentkeztek, de egy kis stressz oldó után már csúcs volt a hangulat.

 

 

És hogy mennyien is voltak? Ezen a képen mindenki megszámolhatja ha tudja, de le kell szögezni, hogy a szervezők kitettek magukért, hogy ez a Majális sokaknak szerezzen örömet és emléket.

 

 

Köszönet a SZERVEZŐKNEK és az IDŐJÁRÁSNAK

ezért a szép és programokban gazdag Majális-ért!

 

Szentes, 2002. 05. 02.