LAMPIONOS FELVONULÁS és GYEP SHOW 

 

 

Április 30-án a lampionos felvonulás előtt a Luther téren a Budapesti Pénzügyőr Fúvós Együttes adott koncertet. 

 

 

A meghirdetett lampionos versenyre gyülekeztek az indulók a koncert alatt, ahol a vásárolttól, a saját készítésűi lampionig minden megtalálható volt. A legszebb lampionokat egy strandi díszbelépőjeggyel díjazta a zsűri. Ez a belépő érvényes a nemsokára épülő élményparkba, ahol az óriás csúszdákon lecsúszhatnak a gyerekek. 

 

 

 

Ahogy kezdett besötétedni úgy jött meg a hangulat is, amiben nagy szerepe volt a Bp.-i zenekarnak, mert a helyükről felpattanva egy GYEP SHOW-t adtak elő. A show-ban énekeltek, táncoltak, meneteltek, pörögtek - forogtak és legfőképpen játszottak és fújtak.

 

 

 

Az ünneplők fáklyákkal lampionokkal a kézben figyelték a zenekart, majd az együttes vezetésével a Luther térről levonult a tömeg az Ifjúsági parkba, ahol folytatódott a Majális előestéje.

 

 

 

A színpadon Hevesi Imre vezetésével fellépett a Hevesi Happy Band, majd teli torokból énekelte a közönség, hogy "Nem vagy és James, és nem vagyok Bond" a BON-BON együttessel. Az estét a la Bomba zenekar zárta.

Szentes, 2002. 05. 02.

 

 

Szentes, 2002. 05. 02.