2001. július 19.

 

III. Berekháti Hagyományőrző  Kulturális Napok

 

A július 13-14-ei régiós napokról való beszámolásban segítségemre volt Garai Sz. Imre, aki a szervezésben is kivette részét.

 

Nyilván az anyagi lehetőségek, a helyszín és a környezet befolyásolták azt az alaphangot, ami egy ilyen régiós programot meghatároz. Ráadásul szerencsétlenül egybe esett két rendezvény, függetlenül attól, hogy eltérő közönséget kívánt megszólítani. Azonban voltak olyan programok, melyek mindenkit érdekeltek, és így egyik helyszín elvitte a másiktól az emberek egy részét. Jövőre talán egy kis nagyobb odafigyeléssel ezt is ki lehet küszöbölni. 

A rendezvényt Szirbik Imre polgármester jelenlétében Szűcs Lajos önkormányzati képviselő nyitotta meg, kiemelve, hogy egyre nagyobb a jelentősége azoknak a régiós, a városrészek önálló megmozdulását jelző rendezvényeknek, ahova esetleg azok is elmennek, akik a belvárosi nagy rendezvényekre már nem. Ollaniné Esztike néni meg is jegyet, hogy ezeket a rendezvényeket -gondolva a Kiséri Napokra, a Nagyhegyi Nyár-ra, a Berekháti Zenés Randevúra, vagy a Kertvárosi Napokra - az önkormányzat a jövőben anyagilag is támogathatná.

A megnyitó után a nagymágocsi asszonykórus lelkesítette be az ekkor még elég kis létszámú közönséget, de a családias hangulat elérésével pont azt a hőfokot sikerült elérni, melyek egy ekkora rendezvénynek a célja lehet. Nemcsak a színpadon voltak együtt a közönséggel, hanem a műsoruk után maradva, még a discóban is táncoltak-énekeltek a helyi közönséggel együtt.

A gyermekek Schöller játékában sokszor nem is lehetett eldönteni, hogy az ajándékok, vagy a játékos gyakorlatok sikeres végrehajtása volt a nagyobb öröm. Elkapni bottal egy frysbit, vagy hullahopp karikázni, de egy -egy sikeres ping-pong labda pöccintés az üveg szájáról szintén sikerélményt jelentett. A színpadi produkciók szüneteiben Garai Sz. Imre ismeretterjesztő és a káros szenvedélyek elleni fellépések játékos kérdések feltételével és a közönség általi megválaszolásával szórakoztatta az érdeklődőket. Bár ezek a kérdések általában a gyermekeknek szóltak, de a felnőttek sem bírták ki, bekiabálták ha tudták a választ.

Szabó Krisztina és Budai Tímea saját maguk által megkomponált gyakorlatsor mutatott be az aerobic kedvelőinek, és bizony jó néhányan lenn a színpad előtt próbálgatták a közel negyven fokos melegben, hogy mikor fogy el az erő, hiszen kell gyakorlás híján hamar kifullad az ember.

A léggömb varázsló Molnár Imre bűvész-illuzionista rengeteg gyermeket bevont a produkciójába, ezzel közelebb férkőzött mindenki szívéhez A felfújt léggömbökből készült kis játékos állatformák, kardok, virágok szinte minden kisgyermeknek elérhető álmaivá váltak.

A bűvész után a berekhátiak kedvencei a "Szentesi Vidám Szívek" folklór együttes lépett fel, cigány dalokat énekelve. A speciális zeneszerszámok (kanalak, kanta) jól kiegészítették a gitárokat és az gyönyörűen összedolgozott éneket az ekkora már több száz fősre duzzadt, szépen felöltözött tömeg előtt. Az együttes a nyári balatoni túra előtt - mintegy főpróbaként - melegített be, mérve a közönség reagálását. Terveik között még az idén egy Svájc-ban történő turné is szerepel.

A "Szentesi Vidám Szívek" műsora után műfajváltás következett, hiszen a környezet adott volt, Dj.Jones pedig olyan fantasztikus számokat kevert, hogy a színpadon különösebb agitálás nélkül discó tánc verseny kezdődött. Először az óvodások, majd a kisiskolások, ezután a nagyobb lányok és fiúk mutatták be, hogy mire képesek a "világot" jelentő deszkákon. A Miklaker által támogatásként küldött banánok hamar gazdára leltek a nézők által hatalmas ovációval eldöntött helyezések során.

Élőzene volt a program utolsó felében. A Tonic együttes a tőlük megszokott színvonalon, lelkesedéssel ragadta táncra a nagyérdeműt.Disco és romantikus tánczene, mulatós, énekelhető számok váltották egymást.

Július 13-a pont péntekre esett, és ez egy csomó emberben mindenféle érzéseket keltett amit - zenekari szünetben - a rendezők úgy próbáltak hagyományápolás nevében, kiaknázni, hogy boszorkány szépségverseny rendeztek. Az est egyik fénypontja volt a "banyák" fellépése.

Sajnos a "hagyomány" az időjárás részéről is biztosítva volt, hiszen nem sokkal éjfél előtt, fentről is eregették a villámokat, majd az özönvizet, úgyhogy a hangulat tetőfokán a buli abbamaradt.

Szombat reggel a gróf Széchenyi István általános iskola adott otthont a sportversenyeknek, az ekkor már ezer ágra - a szó szoros értelmében - sütő napon. Hat férfi és két női kispályás labdarugó csapat jelentkezett a hagyományos tornára. A vándor kupát egy évig a lelkes és szerencsésebb Laver csapata nyerte el a több igazolt játékost, és kulturált játékos bemutató Rosszfiúk előtt. A lányok mérkőzésén - mint az ahogy várható volt - ismét a tavalyi bajnokok győztek a Törp-Hörpintő csapatával szemben.

Délután a játékos gyermekprogramokat megszakította a tűzoltóság bemutatója. A gyerekek megnézhettek, kipróbálhattak mindent, a tűzoltók és a környező lakosság türelmét erősen próbára téve, hiszen mindegyik gyerek ki akarta próbálni a szirénákat.

Az Árpád utcai óvoda gyermek sztárjai - az osztatlan csoport - nyári, pünkösdölő játékokat mutattak be, majd Garainé Szász Katalin és Bartuczné Kosztolányi Edit bábeladáson mesejátékokkal szórakoztatták a kíváncsiakat, akiket az üldögélésből Edina és aerobic csapata szólított fel egy kis mozgásra.

A Pengető citerazenekar nélkül Szentesen szinte nem is lehet elképzelni rendezvényt. A sok országos siker mellé most színvonalas műsorukkal begyűjtötték a berekháti közönség elismerő tapsait is. A magyar néphagyomány ápolása után a latin-amerikai folklórból láthattunk ízelítőt. A Silver TSK táncosai bemutatták, hogy azon a környéken hogyan táncolnak, szórakoznak az emberek, illetve, hogy ebből a folklórból hogyan lett az egész világon népszerű művészet.

A sportversenyek eredményhirdetése és a tombola húzás után megjelentek a helyi kisgyermekek közül verbuvált "MINI-Manökenek", akik a Kitty szalon ruháit mutatták be óriási sikerrel. Az óvodás "amatőr" manökenek a felnőtteket megszégyenítő pontossággal, a lámpaláz legkisebb jele nélkül illegtek-forogtak a színpadon, az ekkorra már az 1000 főt is megközelítő közönség előtt. Az eddigi magasfokon levő hangulatot tovább fokozta Kovács Ildikó és Lucz Henrietta az un. Stepp-aerobikkal, majd "Együtt a hittel" rock misét hallgathatott meg a közönség. A napot Dj. Jones fantasztikus discó programja zárta le.

 

 

Nem bontják, hanem javítják!

 

 

Híresztelésekkel ellenben nem elbontják a Szöllösy Géza téren lévő Randevú című szoborkutat, hanem csak javítást végeznek, mert a téli fagy az ügyes gyermekkezek picit tönkretették a kifolyó részeket. Ugye ezt sem fogja senki sem bántani!!!

 

 

Kárpátaljai gyerekek voltak Szentesen

 

Kárpátaljai gyerekek voltak vendégei a minap városunknak. A 36 általános iskolás gyermek és öt kísérő július 2-án érkezett Szentesre a Felsőpárti Református Egyház szervezésében. A változatos és színes programok megszervezésében a számos támogató mellett a Tájak Korok Múzeumok Egyesület szentesi tagcsoportja – a Koszta József Klub- is részt vett egy kellemes délután erejéig.

 

 

Klubok, Egyesületek figyelem!

Minden Klub és Egyesület jelentkezését várjuk, hogy a Szentesi Mozaik hasábjain megjelenve népszerűsíthessék önmagukat és bemutatkozzanak. A Világháló minden lehetőségét kihasználva szeretnénk figyelemmel követni, és elősegíteni munkájukat.

Jelentezni ITT lehet!   

 

 

Régi fotómasinák!

 

 

Fazekas Lajos (Mezőtúr) régi fényképezőgépekből összeállított kiállítása megnyitotta kapuit (IH.)  július 10-én a Tiszaparti Fotóhét alkalmából.

 

 

Akt!

 

 

A városunkban tartózkodó fotósok fakultatív programban aktfotókat készítenek a Fridrich Fényirdában!

 

Bemutatkozott a SZENTESI FOTÓKÖR!

 

 

Július 10-én 17.00 órakor az IH-ban mutatkozott be a Szentesi Fotókör a Fotóművészeti Nyári Egyetem résztevőinek. A bemutatkozásban kiemelték az egyik legnagyobb célkitűzésüket, a fiatal utánpótlás nevelést. Nemcsak versenyeken és tárlatokon vesznek részt, hanem a továbbfejlődést elősegítő nyári egyetemeken is részt vesznek.

 

Tiszai strand

 

 

 

Sajnos a Tisza vízállása úgy alakult a sok esőzéstől, hogy elég magas a vízszintje, ami jótékony hatású is, mert a szúnyoglárvák kikelését eléggé megnehezíti, de sajnos a strandon pihenők is megsínyli ezt a magasságot. Igaz a szentesi tiszai strandon nem ajánlatos fürdeni, de vannak bátrak akik ennek ellenére szeretnék élvezni a hűs hullámokat.