2001. július 16.

 

FOTÓSOK a városban

 

 

 Szentesen került megrendezésre a Tiszaparti Fotóhét Nyári Fotóművészti Egyeteme, amin 70-80 fotós vesz részt. Gazdag programokról gondoskodnak a résztvevők, ami egy fotósnak a paradicsomot jelenti.

A városba érkezett fotósok a Könyvtár előtt várakoztak és Szatmári Imre fotókiállításának megnyitását várták.

 

 

FÉNY-KÉP kiállítás a könyvtárban

 

 

Vasárnap nyílt meg Szatmári Imre kiállítása a Könyvtárban, amit Szabó Róbert nyitott meg. 

 

 

Gergely dűlő

 

 

Lakossági kezdeményezésre a szentesi képviselőtestület hozzájárult a nagyhegyi városrészben lévő Gergely dűlő névváltoztatásához. Kikelet utcára keresztelik át. Lehetne egyszerűen Kelet utca is, mert szentes keleti oldalán az első utca a Gergely dűlő.

10 évig meg fellehető a térképen e név, mert időnek kell eltelni míg megszokják az emberek az új utcanevet.

 

 

Győzött az autós!

 

 

Egy kerékpáros elsőségadási csatára hívta ki az egyik autóst, ahol 1:0 arányban a személygépkocsi vezetője győzött. Személyi sérülés nem történt, de az ijedség jelentős károkat okozott. 

 

 

 

Át lett adva

 

Szirbik Imre polgármester átadta, a gyerekek átvették az új játszóteret a központban. (július 04.)

 

Bomba!

 

 

Nem bombát találtak a munkások (július 3.), hanem csak gépfegyvertöltényeket a Nagybani piac után épülő kerékpárút nyomvonalán. Az út előkészületi munkái során a markoló két fémdobozt fordított ki a földből, amik közül az egyik megsérült és töltények hullottak ki. Hogyan kerülhetett oda két doboz lőszer? Találgatások vannak, de biztos nagy segítséget nyújtott, az Esze Tamás laktanya ottléte.

 

 

Új játszótér a Kertvárosban!

 

 

A 11 millió forintot érő kertvárosi játszótér épül a Honvéd-Drahos-Köztársaság-Cseuz Béla utcák által határolt , jelenleg is játszótérként funkcionáló területen. Pályázaton szeretnének 5 millió forintot nyerni a beruházáshoz. Sikeres pályázat esetén 2002 május 31-ig megépül a játszótér.

 

 

Vakond!

 

 

Nem régen adtuk hírül, hogy a csatornahálózat hibája miatt le lett zárva a Somogyi B. utca. A javítási munka az utolsó fázisába ért a napokban, mert egy utolsó vizsgálat után átadják a forgalomnak a lezárt útszakaszt. Jelenleg nem szabadna átjárni, de a lezáró szalagot eltávolították, és a táblák egy részét is  ledöntötték.

A felújítási munkálatokról csak annyit, hogy közel 1,4 millió forintba került a javítás, ami egy törési hiba kijavítása emésztett fel. Az egész csatornahálózaton 4-nél több helyen vannak sérülések ill. törések, de ezek nem veszélyeztetik a hálózat működését.

 

Versenyre készülnek a Városi Fúvósok 

 

 

A Nagy Ferenc utcai bevásárló udvar június 26-án színültig megtelt zeneszeretõ érdeklõdõvel, mert Szentes Város Fúvószenekara koncertet adott. Versenyre való felkészültségüket bemutatták a város lakóinak, ezzel is örömet és szórakozást szerezve az megjelent vendégeknek. Több ráadás után sikerült a koncertet befejezni, melyet a közönség vastapssal jutalmazott.  

 

Drogellenes játszónap 

 

 

Június 26-át a Kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem namzetközi napjának nyilvánította az ENSZ 1987-ben.  A Polgármesteri Hivatal Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma és a Magyar Vöröskereszt Drogellenes játszónapot szervezett erre a napra.

 

 

Sportversenyek, rajzversenyek, táncház, sorversenyek színesítették a megjelent fiatalok időtöltését.

A megérdemelt nyereményeket Garai Sz. Imre osztotta ki a nyerteseknek. Végülis mindenki kapott ajándékot, mert ajándék volt ez a remek nap a szünidő első napjaiban.

 

 

A Vöröskereszt zsákbamacska ajándékokat osztogatott az érdeklődőknek.

 

 

Meseszolgálat

Gyerekek a gyerekekért

 

 

A Rádió Szentes meseszolgálata úgy működik, hogy kisiskolások olvassák fel a meséket és így szereznek örömet nemcsak maguknak, hanem a hallgatóknak.

Minden héten más-más osztály van felkérve a mesék olvasására. 

 

Madár kesztyűje

 

 

 

Az RTL KLUB híradója hírül adta országnak, világnak, hogy egy szentesi vállalkozó vette meg Erdei Zsolt kesztyűjét, amiben a június 16-ai győzelmét aratta.

A kesztyű szentesre kerülésének hiteles történetét szeretném közreadni.

Június 16-án, szombat este csörgött a telefonom, és egy szentesi születésű producer azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy segítsek megszerezni a bokszgálán felajánlott Erdei Zsolt kesztyűjét. Mivel a licitálást Interneten kellett megtenni így az illető úr nevében küldtem egy e-mailt az RTL KLUB kereskedelmi tévécsatornának. Ebben a levélben méltatva a kezdeményezést, (miszerint a befolyt összeget a Gondoskodás Gyermekeinkért Közhasznú Alapítványnak ajánlotta fel Madár) ringbe szálltunk a kesztyűért.

A Gondoskodás Gyermekeinkért Közhasznú Alapítvány támogatja a Fejlesztő Gondozó Központot, mely tizenegy éve működik Budapest. Napközi otthonos rendszerben 36 súlyosan, halmozottan sérült gyermek és sérülésspecifikus fiatal komplex fejlesztését végzik.

Június 23-án Budapesten az RTL KLUB székházában lehetett átvenni a kesztyűt a nyertesnek.

Hogy ki is a nyertes? Rákász Béla, szentesi születésű producer.

Mennyibe került a kesztyű? 50.000 Ft-ba!

A kesztyű átvételekor ott voltak azok a gyerekek is, akik megkapják ezt az összeget.

Ezen az összejövetelen Rákász Béla egy ismerős arcot fedezett fel a gyermekek között, akinek a papáját jól ismeri. Ez a kislány egy kamion balesetben lett sérült ezelőtt hat évvel, és most ő is ebbe a Fejlesztő Gondozó Központba jár. Ez a találkozás olyan megindító volt, hogy a kesztyű árát ott helyben megduplázta és így 100.000,- Ft került az alapítvány számlájára!

Hogy a kesztyű hova is került? Hát az ászok közé, illetve az Ászok Sörözőbe, ahol mindenki megnézheti azt a kesztyűt amitől sok pofont kapott az ukrán Gerasenko.