Január végén dönt a szentesi
képviselő-testület a sportközpont vezetőjének megbízatásáról. Az uszoda és a
hozzá tartozó intézmények, létesítmények működését mindig élénk érdeklődés
kísérte Szentesen, ezért beszédtéma a vezetői megbízatás odaítélése is. A
leadási határidő lejárt, két pályamunka érkezett. Tomcsányi Ferenc, a jelenleg
hivatalban lévő igazgató az egyik pályázó. Természetesen abban bízik, hogy
pályamunkáját elfogadják, úgy gondolja, az elmúlt öt évben jó alapokat fektetett
le az intézményben, amelyekre lehet építkezni. Tapasztalatokkal felvértezve
várja a képviselő-testület döntését. Mellette Kozák László nyújtott be
pályázatot, aki jelenleg a Metalcom-R Kft-.nél dolgozik. Lapunknak azt mondta, a
városi uszoda elsősorban a lakosságé kell, hogy legyen – természetesen a
sportolók érdekeinek figyelembe vétele mellett. A vízilabdaedzőként is
tevékenykedő Kozák úgy véli, lehet javítani az intézmény anyagi
helyzetén.
 |
A
medencén kívül is egy győzhet, de ketten versenyeznek – a szentesi
sportközpont irányításáért. Fotó: Tésik
Attila |
A sportközponthoz több intézmény
tartozik: elvileg a sportközpont igazgatója felelős az uszoda, a sportcsarnok, a
Pusztai László-sporttelep, a Dózsa-ház és a berekháti iskola tornacsarnokában
folyó tevékenységért. A sportcsarnok az elmúlt években azonban kiemelt
önállóságot élvezett. Tomcsányi úgy ítélte meg, kedvezőbb, ha a csarnok
vezetőjére bízza a sportélet szervezését a város fedett tornacsarnokában. Takács
László, a sportcsarnok igazgatója ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a
helyzeti előnyből kollégáival együtt profitált az elmúlt években. Szerinte a
csarnok életének szervezése igényli a vezető folyamatos jelenlétét. A terem
szinte állandóan foglalt.
Az uszodával kapcsolatban a legfontosabbnak a
fejlesztést tartja Rébeli Szabó Tamás. Az önkormányzat sportbizottságának
fideszes elnöke szerint nagy a jelentősége annak, hogy a szentesi sportközpont
leendő vezetője milyen elképzelésekkel kezdi a következő öt esztendőt. Például a
ligeti uszoda működésének szinten tartása kevés, szerinte a fürdőben vannak még
hiányosságok. Egyértelműen a fejlesztésre kell hangsúlyt fektetni. A
sportközpont vezetőjétől elvárná, hogy télen teremtse meg szabad téri műjégpálya
kialakításának feltételeit.
A sportbizottság a pályázókat közvetlenül a
testületi ülés előtt hallgatja majd meg, a képviselők január végén döntenek a
kinevezésről.