Balázsi Irén
2007.11.26. 04:00 frissítve: 13 órája és 14
perce
A riksát három éve készíttette magának
a szentesi Cseuz László, aki arról is közismert, hogy eddig négy olimpiára
jutott el kerékpárral. A Horváth Mihály Gimnázium nyugalmazott testnevelő tanára
éppen azért készíttette el a háromkerekű, két személy szállítására alkalmas
kocsit, hogy ez is segítse őt az ötödik nagy útjára. A 63 éves pedagógus ugyanis
úgy van vele: az olimpiai játékok emblémáján öt karika van, ezért ötödszörre is
illik elmennie az olimpiára.
 |
Cseuz László testnevelő tanár a riksa árát is pekingi
útjára fordítaná Fotó: Tésik
Attila |
Valószínűleg ez lesz a legnehezebb
vállalkozása, hiszen Pekingig és vissza 12 ezer kilométert kell tekernie, az
eddigi leghosszabb útja pedig mintegy nyolcezer kilométer volt. Az ízig-vérig
sportember tegnap délelőtt is megtett 51 kilométert, s ezzel már túlteljesítette
a pekingi olimpiára való felkészülésre összeállított edzéstervét. Azt a célt
tűzte ki maga elé, hogy május 1-jétől november végéig 10 ezer 500 kilométert
kerékpározik – az úszás és a konditerembeli erősítés és persze az angol nyelv
tanulása mellett –, de mostanra maga mögött tudhat 10 ezer 671 kilométert. Már
azt is pontosan tudja, hogy 2008. május 1-jén reggel 9 órakor indul Pekingbe a
szentesi Horváth Mihály-szobortól kerékpárral.
Éppen ezzel függ össze a
másik közlekedési eszköz, a riksa története. Cseuz László azért vette ezt meg,
mert arra gondolt: már nyugdíjasként legyen olyan elfoglaltsága, amely részint
pluszbevételt hoz számára, részint pedig az olykor nem kis erőkifejtést igénylő
utasszállítás fizikailag formában tartja.
– Szentesen azonban nem tudták
elfogadni, hogy én cipeltem az embereket pedagógusként – mondta a testnevelő.
Bevallása szerint alig vették igénybe a riksát, pedig jelképes összeget kért az
utasoktól. Azt gondolja: talán többre becsülték őt annál, hogy felüljenek mögé a
kocsira. – Most azért akarom eladni a riksát, mert nem látom értelmét, hogy
fenntartsam – tette hozzá. Amúgy jóval olcsóbban árulja, mint amennyiért
készíttette magának. Egy szegedi illetőségű vendéglátós már érdeklődött a
napellenzővel és nagy csomagtérrel kialakított kiskocsi iránt, ám egyelőre nem
jött létre az üzlet. Cseuz László abban reménykedik, hogy pekingi útja előtt még
elkel a riksája. Jól jönne neki az összeg a 97 napos kerékpártúrára a kínai
olimpiára, és onnan haza.
A gimnázium igazgatói széke helyett így
biciklire ül a sportember, aki lapunknak elmondta: ha nem lett volna a pekingi
út, elvállalta volna a direktori megbízatást, amelyet a gimnáziumot fenntartó
megyei önkormányzat neki szánt.
Balázsi Irén