A Légimentő Kht. nem tudta kiírni a
közbeszerzési felhívást a légimentő-bázis felépítésére Szentesen. A térségben
terjedő hírekkel ellentétben nem az eljárás elhúzódása miatt csúszik a
dél-alföldi régió mentőhelikopter-állomásának kialakítása. Túri Péter, a kht.
igazgatója tegnap arról tájékoztatta lapunkat, hogy azért nem tudta közzétenni a
közbeszerzési kiírást, mert a szaktárcától mindeddig nem kapták meg a fedezeti
igazolást a 80-90 millió forintos kivitelezési költségről. Ha ez a birtokában
lenne, egy napon belül kiírná a pályázatot.
Korábban megírtuk: több
hónapos huzavona után szeptember elején jelentette be Kovács Attila, az
Egészségügyi Minisztérium azóta lemondott politikai államtitkára, hogy mégsem
Szegeden, hanem Szentesen épül a dél-alföldi régió légimentő-bázisa. Addigra már
minden dokumentumot elkészítettek a kht.-nál a kivitelezői pályázat kiírásához,
ám a forrás hiányzik az építkezés elindításához. Túri Péter bevallása szerint
már belefáradt a hadakozásba, és szomorú, hogy szeptember óta nem történt semmi,
pedig „80-90 millió forinton múlik a dél-alföldiek teljesen jogos társadalmi
igényének kielégítése".
Ha megkapták volna a fedezeti igazolást,
karácsonykor már Szentesen lett volna a helikopter, amellyel 60-70 betegen
tudnának segíteni havonta.
Költségvetésre várnak
Megkérdeztük
Szirbik Imre szentesi polgármestert, a térség országgyűlési képviselőjét,
mit tud a tervezett légi bázisról. Tájékoztatása szerint a 2008-as
pályázati kiírásban szerepel majd a szentesi mentőhelikopter-állomás. Így
meg kell várni, hogy a jövő évi költségvetést jóváhagyja a
parlament. |
A régiós összefogás azonban
lendíthetne az ügyön. Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye
vállalkozásai bebizonyíthatnák, hogy anyagilag is képesek felsorakozni a cél
érdekében. Túri Péter szerint elismerésre méltó volt korábban a megyei
önkormányzatok kiállása a mentési központ Szentesen történő felépítése mellett.
A Kurca-parti település egyébként már felajánlott 15 millió forintot a
beruházásra. Ha összejönne a még hiányzó összeg, a közbeszerzési eljárás
lefolytatása után három hónapon belül elkészülhetne a légimentő-bázis a szentesi
repülőtér melletti területen. Tegnap érdeklődtünk a szaktárcánál a szentesi
légimentő-bázis ügyében, de lapzártánkig nem kaptunk választ arra, hogy miért
nem adtak szeptember óta fedezeti igazolást a beruházáshoz.
A Dr. Bugyi
István Kórház parkjában már régen terepszemlét tartottak a szakemberek annak
eldöntésére, hol szálljon majd le a helikopter. Kijelölték a helyet is a
Kurca-parthoz közeli részen, ahonnan egyből a traumatológiára vihetik a
betegeket. Információnk szerint folyamatban van a légügyi engedély beszerzése
is. A kórházi leszállópálya kialakítására a megyei közgyűlés korábban
elkülönített több mint tízmillió forintot.